Irodalmi Ujság, 1970 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1970-09-15 / 9. szám

I BÁRDOS B. ARTHUR RÖVIDZÁRLAT Idegen arc bámult vissza rá, az ismert vonások különös, újszerű összbenyomást keltettek, az álomtól kissé duzzadt szemhéjak, a kiszáradt, fénytelen ajkak megtévesztették egy pillanatra. A reggeli, sziporkázó napfény megtört a fürdőszobaablak színes üvegkockáin s valami földöntúli színorgiába fürdette a csempés, finom szappantól illatozó helyiséget. Figyelte magát a tükörben, most már egyre ismerősebbé tűnt önmagának. Mit jelenthet ez a vasárnap életében ? A világ számára, a többiek számára talán a lét legtündökletesebb állomásának ígérkezett. Állomásnak ? Mégse... Hiszen az állomás lehet jelentéktelen, poros fészek is, mely csupán a gyorsvonatok távolbavesző kattogását visszhangozza s raktározza el sötét zugaiban. A piros tányérsapkás főnök ütemesen meglóbált lámpása a puszta perronon inkább a tehetetlenség kérdőjeleit szórja szét a szálló szürkületben. A nagy, zajos-forgatagos pályaudvarok izzadó, bűzös tömkelege sem jelenthet kimagasló fordulópontot az élet küszöbén. Igen, ezen a vasárnapon, ha minden az emberi tervek megbízhatóságán és az elektronikus agyak s műszerek hibátlan működésén múlik, Ádám óta az első ember a holdra helyezi bal lábát. Ez valóban fordulópont az emberiség történetében , így a sajtó, a rádió, a TV, az egyetemen a pléharcú professzorok — köpött pontosan a mosdó közepébe. Cirkusz az egész história, hitványság, önámítás, amihez neki semmi köze. Mit változtat a hold birtokbavétele az ő huszonkét éves életén, azon, hogy halálosan un mindent, még a készségesen kínálkozó szerelmet is, mit változtat ez a holdkirándulás azon a mindennapi tényen, hogy bárom módra beül az egyetem vén falai közé meghallgatni az évtizedek óta egy kaptafára kiagyalt tananyagot s nem tiltakozhat, csak ha a tömeggel sodortatja magát a város utcáin és tüntet, tüntet ez meg az ellen, míg a lovasrendőrök közéjük cserdítenek. Hát élet ez ? Sanyalogva öltözködött, majd határozatlanul körülnézett, a fürdőszoba nyomasztóan hatott rá csillogó, ezeregy csempeszemével s a hálószoba ablakához lépett. Orrát a hűvös üvegen szétnyomva, az úttestre pillantott. Méregzöld színében pompázva, acélküllős kerekeivel, laposan hosszított, áramvonalas formáival még a világváros elkényeztetett tekinteteit is magára vonta sportautója. Apja lepte meg vele 11 -ik születésnapján. Eleinte valósággal megrészegítette az öröm, hatalmas becsvággyal és villámgyorsan szerezte meg a hajtási igazolványt, néhány hónapon át kitombolta magát a kormánykerék mögött, elkápráztatva a lányokat, akiket elbűvölt a vastag gumikerekeken gördülő, bikahangon felbődülő gépkocsi. Most már a robogás sem elégítette ki. Semmi sem tudta felrázni. Simán sikló élete, ápolt környezete, a bőséges zsebpénz természetes folyamatnak tűnt előtte, mint a lélegzet vagy az éhség és szomjúság érzete, amit tetszése szerint csillapíthat. Lassan meggyűlölte az egyformán váltakozó napokat, unta üzleti ügyeibe merült apját és betegeskedő anyját, unta a szenzációkat s a politika csak olyan mértékben vonzotta, amennyiben tiltakozhatott a fennálló, a jólét langyos vizein himbálózó társadalom ellen. Iekapcsolta a rádiót. Az űrrepülők a Holdhoz közeledtek. Bosszúsan lecsavarta. Akármerre fordul, egyre csak Armstrong, Aldrin és Collins nevébe ütközik. Kisietett a lépcsőházba s kényelmesen lefelé haladt. A felvonóra ügyet sem vetett. Az ötödik emeleten laktak. Majdnem leért, amikor szembejött vele a házmesterné leánya. Halkan nekiszegezte a kérdést : — Feljössz hozzám ? A lány tanácstalanul meredt rá. — Tessék ?... •— Na, ne játszunk macskátegeret ! — húzta el a száját. Majd rekedten : — Térjünk a tárgyra — s nyúlt a melle után. A lány hevesen meglökte s vöröslő arccal folytatta útját. Vállvonogatással tért napirendre kudarca fölött. Átment az utca másik oldalára. Érezte, hogy hirtelen kiverte a veríték. Felnézett a nyolcemeletes, impozáns épületre. A mellette levő földszintes lakás nyitott ablakából a rádióbemondó a holdraszállás technikai keresztülvitelét magyarázta. Körülötte hömpölygött a forgalom. Vasárnapi sétálók élvezték az ég bársony kékjét. Hátravetett fejjel, kissé nyitott szájjal bámulta lakásuk ablaksorát. Mosolygott, de szeme komolymereven irányult a magasba. Néhány másodpercig rezzenetlen időzött. A szíve is mintha megtorpant volna — egy pillanatra. Az utca zaja egy csapásra felszívódott az űrbe. Füléből kifolytak a hangok. Váratlanul megmozdult s a szemközt parkoló kocsijához szaladt. A jól ismert lárma újra kitöltötte a teret s időt, még a vasárnapi harangozás foszlányait is valahonnan erre sodorta a lagymatag szél. Felcsapta a poggyásztartó fedelét, a benzines kannát kereste. Most már a felvonóval sietett vissza. Senkivel se találkozott. A bádogkannát az ebédlőasztal csipkés térítőjére állította. Sorra vette a szobákat és néhány erőteljes mozdulattal letépte az összes függönyöket. Kupacokba gyömöszölte s a lakás különböző sarkaiba helyezte el őket. Alig palástolt élvezettel dolgozott. A fiókok tartalmát szerteszét dobálta, a szekrények ajtaját szélesre tárta s rövid idő alatt a lakás vandál zűrzavar benyomását keltette. Mintha betörők, zsákmány után kutatva, mindent felforgattak volna... Újra bekapcsolta a rádiót. Interjút közvetített az űrrepülés szédítő távlatairól. Maximális hangerőre állította be. Utána benzinnel locsolta le a függönyhalmokat. Izgatottsága szemlátomást nőtt. Remegő kezében játékosan és ártatlanul pislogott a gyufa pici lángja. A napvilág józan fényében nem érvényesült, hiába erőlködött. De amint az összegyömöszölt függönyökhöz ért, a plafonig szökött sisteregve a meghatványozódott láng, mintha rugóra járna. S ez minden kupacnál megismétlődött. Néhány pillanatig kővé meredten bámulta a szökőkútszerűen felcsapó, szikrát szóró tűzoszlopokat, a látvány valóban iszonyú volt. Iszonyatában a gyönyörűségig megrendítő. A lakásajtót gondosan kulcsra zárta s puha szandáljaival nesztelenül suhant le a lépcsőkön. Senki se állta el útját. A szemközti oldalon szerény eszpresszó, néhány kerek asztalkával és székkel kirukkolt a járdára. Helyet foglalt és feketét rendelt. A kávéfőző automata még ki sem lökte magából gőzölgő, keserű levét, mikor az utca megbolydult, kiáltások csattantak föl, sebtiben összeverődő tömeg bénította meg a forgalmat. A ragyogó, modern épület ötödik emeletének néhány ablakából sűrű füst kígyózott ki, lángnyelvek nyaldosták, ropogva ízlelték a békés vasárnapi levegőt. A tűzvész hihetetlen étvággyal fogyasztott, rágott, nyelt és emésztett — egyetlen nekifutással. Már a hatodik emelet ablakkeretei is izzani kezdtek. A hőség tűrhetetlenné nőtt. A tűzoltóság rekordidő alatt futott be, a hatalmas, vörös kocsikról magasba fúródtak a fémes, zsiráfnyakú létrák. Gázmaszkosok irányították a tűztengert korbácsoló, vastag vízsugarakat. Id/rég mielőtt a rendőrség lezárttta és kiürítette volna az utcát, valaki félénken megütögette a pirospozsgás, megtermett tűzoltóparancsnok vállát, aki kézi hangszórójába üvöltötte utasításait. Dühödten pillantott a sápadt fiatalemberre és kezével jelezte, nincs ideje társalogni. A lángkoszorús, kormot okádó, pernyét hullató, recsegő-füstölgő ég alatt a következő különös párbeszéd hangzott el : — A mi lakásunk ég. Én laktam ott, az ötödiken. Vajon, mi okozhatta a tüzet ? Talán egy rövidzárlat ? — Honnan szopjam ki, az ujjamból ? Hogy került ide ? — Csak én ismerem a tűz okát. Senki más ! — Mondja, maga épelméjű ? — Én gyújtottam föl otthonomat. Senki más ! — Lóduljon a dolgára, fiatalember, nem látja, körülöttünk pusztul a világ s maga itt lábatlankodik gyatra vicceivel, az anyja mindenit ! A fiú hirtelen kitépte a ráripakodó parancsnok kezéből a hangszórót és harsányan belekiabált : — Itt a gyújtogató ! Vakok, nyomorultak ! Ide nézzetek ! Teleszívta magát a kesernyés levegővel : — Itt vagyok ! Ami ezután következett, már nem érdekes, mindenki olvashatta vagy olvashatja reggeli közben, esetleg vacsora után kedvenc lapjában, melynek első oldalán a holdraszállt ember talpnyomának felnagyított mása megjelent. Irodalmijság A PILVAX Printing Corp. (New York) örömmel jelenti, hogy ez év októberében, kiadásában megjelenik VAJDA ALBERT új, humoros könyve ”LÓ, BORS, PATKÁNYMÉREG’ címen. A magyar humor Nyugaton élő képviselőjének könyvét mindenkinek el kell olvasni. Olyan könyv ez, amelyben mindenki ráismer könyezetére és... önmagára. Néhány fejezet-cím, amely minden szónál ékesebben beszél: ”A kór, amelyben élünk... Emlékezem, tehát vagyok... Emberek... vagy ahhoz hasonlók... Anglia, közelről... Politika... — pelenkában... Hazán kívül vagyok...” 240 oldal, gondos kiállítás, keménykötés, színes borítólap. Ára: US $ 4.50. Az ’Irodalmi Újság” olvasói elővételben kedvezményes áron kaphatják meg Vajda Albert új, humoros könyvét, ha megrendelésükkel együtt US $4.0 összeget megküldenek a kiadónak : PILVAX PRINTING CORPORATION, 28 East 4th Street, New York, N.Y. 10003, U.S.A. 1970. szeptember 15. Búcsú Száva Istvántól Megkésve érkezett a hír : Száva István, a magyar szociáldemokrata mozgalom egyik kimagasló alakja, 63 éves korában Budapesten elhunyt. Tiszta ember, derék ember volt. Munkáscsaládból származott. A budapesti Tudományegyetem bölcsészkarának volt hallgatója, de 1929-ben baloldali magatartása miatt kizárták és csak 1947-ben fejezhette be magyar-francia-német szakos tanulmányait. Húsz éves korától vett részt a munkásmozgalomban, mint a Szociáldemokrata Párt tagja. 1933-tól a ’’Népszava” munkatársa volt, 1944-ben részt vett a Magyar Front szervezte ellenállási mozgalomban. 1945-től a Szociáldemokrata Párt országos pártvezetőségének és politikai bizottságának lett tagja, képviselő és a ’Népszava” felelős szerkesztője. 1948-ban a Magyar Újságíró Szövetség ügyvezető elnökévé választották. 1950. augusztusában, a Szociáldemokrata Párt likvidálása idején, az elsők között tartóztatták le és csak 5 évvel később, Nagy Imre miniszterelnökségekor szabadult a börtönből. A szenvedés nem hagyott rajta nyomot. Szép dús haja továbbra is a szemébe lógott — családja Bozontosnak becézte — és megmaradt kissé tanárosnak, oktatónak, vitatkozó kedvűnek és fiatalnak. Tavaly nyáron még Olaszországot járta be fáradhatatlanul. A politikai élettől már régen visszavonult s az írásnak szentelte életét. ’’Transzalpin Expressz” című regénye saját sorsának egy periódusát eleveníti fel, olvasmányos, érdekes írás. ’’Aranykezű János”-a egy kapzsi veszprémi bornagykereskedő gazdag realizmussal, fordulatos cselekményvezetéssel megírt története. Különös figyelmet érdemelnek regény formában írt életrajzai. Szerzőjük ezeket szerette legjobban. Erőteljes jellemábrázoló készséggel, hitelesen formálta meg a Bolyaiak (’’Apa és fia”) Galilei, Archimédesz, Darwin, Semmelweis, Edison élettörténetét. Kár, hogy ezek a könyvek nem jelenhettek meg Nyugaton, fordításban , az ifjúsági irodalom értékes részévé válhattak volna. Száva István nagy számú baráti köre — köztük az ’’Irodalmi Újság” szerkesztői és munkatársai — szeretettel, megbecsüléssel emlékezik rá és gyászolja benne a kitűnő embert, a jó tollú írót és újságírót, az őszinte barátot. BERKI ERZSÉBET Marconnay Tibor Az ’’Irodalmi Újság” májusi számából értesülök arról, hogy Marconnay Tibor költő 75 éves korában elhunyt. Marconnay volt tudtommal eddig az első és egyetlen magyar költő, aki Hérédia Les Trophées című szonettgyűjteményének teljes magyar fordítását adta. Ezt talán érdemes megemlíteni, mert a maiak aligha emlékeznek rá. Marconnay írásaiból egyébiránt magam is csak keveset ismertem. Fiatalkori emlékeim közé tartozik, hogy egy-egy versét, műfordítását olvastam a napilapokban. Akkor különben nem is tudtam, hogy a neve francia és franciául is ejtendő ; magamban mindig úgy ejtettem, mintha ’’Martzonai” volna az írásmódja.. Csak a háború utáni években tudtam meg Szabó Lőrinctől, hogy mi a név helyes kiejtése, de jó ideig nem tudtam hozzászokni, mert mindig úgy hatott rám, mintha magyarul mondanám azt, hogy ’’Markóné”. Szabó Lőrinc állandó kapcsolatot tartott Marconnay-val, s amikor ez a terror éveiben némaságra volt kárhoztatva, szerény de rendszeres anyagi támogatásban részesítette — noha maga sem bővelkedett —, amivel alighanem az éhenhalástól mentette meg. Szabó Lőrinc tudatta velem azt, aminek közzététele végett írom elsősorban e levelemet, hogy Marconnay-nak van egy őszerinte értékes kéziratos regénye. ”A Marconnay család francia grófi család — mondotta Sz L. — és Tibor regénye már csak azért is megérdemelné a kiadást, mert azt is helyes és szükséges irodalmilag ábrázolni, hogy a grófok hogyan élnek vagy éltek.” Rámutattam akkor arra, hogy a magyar irodalomban ezt már megtette Bánffy. Ezt Sz. L. készséggel elismerte, de hansúlyozta, hogy Marconnay ezt más módon, más szemlélettel teszi, és megismételte, hogy mindenképp kiadót érdemelne. Nem hallottam, hogy ez a regény megjelent volna azóta. Az otthoni irodalmi élettel nem lévén kapcsolatom, az ’’Irodalmi Újság”on keresztül hívom fel az illetékesek figyelmét erre a kéziratra, abban a reményben, hogy még nem kallódott el. KEMÉNY FERENC Közel a fele... Amire már régen gyanakodtunk és nemrég ”Az apa" című magyar film megtekintése után meg is írtuk , azt most a budapesti ’Valóság” júliusi számában szakemberek támasztják alá. A folyóirat szemle rovatában Balázs-Piri Tamás és Hegedűs T. András : ’’Közel az 50 %-hoz?” című tanulmányában kimutatja, hogy ma Magyarországon a lakosságnak majdnem 50 %-a enyhébb-súlyosabb pszichikus zavarban szenved. Álmatlanságtól — szorongáson át — elmebajig terjed a skála. A magyarországi tünetek nem állnak elszigetelten ; világjelenségről van szó. Legfeljebb az arányok mások az egyes országokban. Az elgépiesedett világ, az ipari civilizáció, a zaj, a tülekedés csupa olyan ’’eredmény”, amiért alaposan meg kell fizetnie a modern idők magyarjának is. A két tudós esszéíró megállapítja, hogy a három évtized alatt egymást ért meleg- és hidegháborúk, forradalmak, ellenforradalmak, válságok nem múltak el nyomtalanul. A nagy társadalmi megrázkódtatások sérüléseket okoztak és a deformálódott személyiség csak lassan, nehezen tud új egyensúlyt teremteni. A hirtelen és erőszakos társadalmi helyzetváltozás, a megszokott viszonyok felbomlása a fenyegetettség érzését idézi elő. Mégpedig — a magyarországi erőszakos változások hatására — tömegmértékben. 1967-ben minden 150. magyarországi lakost hoszszabb-rövidebb ideig ideg- vagy elmegyógyintézetben kellett kezelni. Már akit be kellett vagy lehetett vinni zárt intézetbe. De hányan vannak, akik — kint dühöngnek így, vagy úgy... És legyünk csak tárgyilagosak, a ’’kint” alatt nemcsak a magyarországi társadalmat, de a ’ kinti magyarok”, az emigráció felbomlott világát is értjük, amelynek pszichológiai jelenségei ugyanazokra az okokra vezethetők vissza : az erőszakos és erőszakolt változásokra, amelyekből talán nagy vaskohók, de megtört emberek kerülnek ki. A magyarság közel 50 %- a... (hn) .