Irodalmi Ujság, 1982 (33. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 2. szám
4. oldal HIVATÁSOS szabadcsapatok szabadpiaci gazdáit, a zsoldosvezéreket bérbevehette bármelyik tehetős olasz városállam vagy zsebfejedelem a 14. és 15. században. Újszerű hadászati intézmény volt, racionálisabb és megbízhatóbb a hűbéres lovagseregnél. Természetesen kedvezőbb ajánlattól függőn a vezér átállhatott ellenkező oldalra is. Neki s embereinek rendszerint mindegy, mi a vita, ami nyílt mezőn vért kíván, fizetett verekedőket. Éppen ezért jól meggondolták a zsoldosvezérek, hogy körülbelül hány feláldozott cseppre számíthat bérbevevőjük, a másik alkufél. Condottiere a vezérek neve, a condotta : szerződés szóból s eleinte nem mind olasz. Mivel seregük volt tőkéjüknek a féltett magva, mészárlások helyett lehetőleg fenyegető felvonulás a stratégiájuk s az ütközet csupán a legvégső megoldás. Néha véresebbre sikerült, mint tervezték. 1328-ban egy ilyen zsoldoskapitány, Luigi Gonzaga csekély áldozattal hatalmába kerítette Mantovát. Nagyon sokáig, egyenes ágon 1627- ig, oldalágon még tovább volt a város és kövér agrárfüggvénye a dinasztia kezében. Nevüket következetes műpártolásukért s nem haditettekért őrzi a történelem. Olyan elevenen, hogy Londonban egy örökké zsúfolt, több hónapos kiállítás összehordott kölcsönanyagból bemutatta , mit tettek fénykorukban a művészetért, körülbelül 1430 és 1630 között. Gyűjtő szenvedélyük s a felhalmozott kincs a reneszánsz ízlés egyik nagyhatalmává avatta az intellektuális és katonai vonatkozásban középszerű családot. Mantova a sűrített példa, hogy tapintattal kezelt, hiú humanisták és nyájasan, de azért felülről vezényelt építészek és festők együtt megteremthetik szerényképességű despoták istenítő mitológiáját az ősiség, törvényesség és nemesi vér igazolására. A Gonzagáknak eredetileg hiányzott mind a három. De idők múltán túlméretezett, tündöklő Udvarukkal a háttérben már sikeresen pályázhattak akár királylányok, sőt császári nőrokonok kezére. Mai szóval ők voltak a korabeli közvélemény mesteri manipulálói, határaikon is messzemessze túl. VALÓBAN nagyon vonzó az a jelképhordozó alak, akit nemzedékről nemzedékre mantovai támaszpontjukon világraszóló hatással képviselnek. Kicsoda ,micsoda egy Gonzaga fejedelem? Ő a műértő harcos hős megtestesülése. Műértésben csakugyan bámulatos a szimatjuk nekik is, idegenből hozott asszonyaiknak és felhajtó ügynökeiknek is egyaránt. Rövid vagy több évtizedes szolgálatra mozgósították a zsenitenyésztő Firenze, Padova, Velence, Ferrara s a végén Flandria nagyjait, a legnagyobbakat is, szolgálatukban állt vagy megbízásokat teljesített Leon Battista Alberti, Mantegna, Leonardo da Vinci, « Antico », a plagizálásig ókorhű kisplasztikus, Raffaello kedvenc tanítványa , Giulio Romano, Nicoló da Urbino, a legkiválóbb olasz keramikus, Tiziano és dicsőségük alkonyán a lelkesedő, fiatal Rubens. Helyi nagyság egy se termett e pompában és ragyogásban s a Gonzaga műpártolás tehetségimportból élt. Elég rendetlenül fizettek az áruért, mivel megszállottan mindig többet vásároltak, mint amennyire futotta. Lángeszű propagandistáik , a hitelező festők, építészek aztán legfeljebb alázatosan emlékeztették őket a hátralékra ; panaszuktól persze egyik Gonzaga se rendült meg. A fényes londoni kiállítás fő tanulsága, legalább is nekem az volt, hogy a múlt század óta magasztalt reneszánsz fejedelmi életvitelben nagy az értékrendi zűrzavar : freskófestmény, szentségtartó, vadászkutya, paripa, bíborosi kalap, majolika asztalkészlet, vitézi torna, nyakék, görögnyelvű evangélium, egyházi ének és világi frottola mind ugyanabba a mérlegserpenyőbe van vetve, hogy súlyukkal a másik serpenyőben magasra lendítsék a tenyérnyi felségterületű dinasztia európai hírét s teljesüljön családi propagandájuk fő célja : a meggyőzően igazolt ősiség, törvényesség és nemesi vér. Hogyne, a nagyvilág bámulatára pályázó Gonzaga mítoszban valóságos az eszményi alak fele : a műgyűjtőé. Telhetetlen halmozók s időnként egy-egy neves humanista oktatót és híres zenészt is megnyertek a kápráztatás érdekében. De az alak másik fele, a hősies harcos ? Ugyan, ugyan. Több lovasszobruk maradt fenn, a paripa páncélos gazdája azonban gyakrabban készül vadászatra, mint haditettre. S ha arra, ritkán érdemel ódát. Ragaszkodtak ugyan a családi őshagyományhoz s néhány Gonzaga condottiere szerződést kötött olasz városokkal, államocskákkal, a pápával, sőt a franciákkal, de egyikük se tündöklő hadvezér. Magát Mantovát pedig mindenki békén hagyta. Jobban mondva volt két ellensége, látható az egyik , áradásaival a Po folyó, amely felduzzasztotta a város körüli tavakat, a másik már csak górcső alatt fölfedezhető, ha lett volna akkor górcső : a mocsárláz. Petrarca miazmás fészeknek mondta, az is volt, a gyakori ködben pangó, holt vizek mérgező lehelete megtámadta a család törzsét is, egyre betegesebb lett a békaképű, kedvesen, szinte humorosan csúnya dinasztia, amelynek kitartó, legmagasabb pártfogói, a német-római császárok egyre magasabb címet adományoztak. PETRARCA neve a kulcsszó, általa tudjuk, hogy voltaképpen mi volt a Gonzaga dinasztia és a többi olasz kiskirályság és egy-két kiemelkedő patrícius köztársaság hatalmának és határokon túlszárnyaló hívének ideológiai alapigazolása. A felújult Róma-kultusz. S erre, ráadásul, Mantova különleges, mondhatnám házi igényt emelhetett. Egyik középkori tornyának falfülkéjében van egy kis ülő szoboralak, páratlanul ősi, 1227-ből. Maga Vergilius. Még pedig azért, mert az örökkétartó római nagyság énekese körülbelül öt kilométerre született a várostól, « szüleim Mantovából mind aketten lombardok voltak », mondja Dantenak első találkozásuk elején. Amit Petrarca, a korai s egyben legnagyobb humanista, humanizmusuk kútfeje művelt, nem kevesebb, mint az ókori nagyságtudat végleges fölelevenítése. Olyan hatással, hogy attól kezdve fejedelemségek és városállamok versenyt kisajátítják az ősi földön. Utóvégre hazai ügyről van szó. Egyik befejezetlen nagy műve, Trionfi (1352 tájáról) allegorikus látomásokká költi át a császárkori diadalmeneteket. Magától adódott, hogy példáján felgyúlva a művészek kiaknázzák az órómai világuralom eme leghatásosabb, mert leglátványosabb hírverő hagyományát kézifestésű könyvek képecskéin éppenúgy, mint falborító, hatalmas méretekben. A Gonzagák különös szerencséjére Mantegna, aki 46 éven keresztül állt olykor terhes szolgálatukban, nemcsak festőóriás volt, hanem megszállott régész is, élt-halt Rómáért, mintha egy prokonzul vándor lelke szállt volna bele. Egyik legigényesebb vállalkozása a kilenc képből álló s mélyen átélt romanitástól sugalmazott Diadalmenet, amit a Gonzaga kincsek szétszóródásakor I. Károly angol király, a mohó gyűjtő vásárolt meg s most kényes gonddal helyreállítva London mellett látható, a Hampton Court palota télikertjében. Vizuálisan semmi más korabeli mű nem tolmácsolja meggyőzőbben a felújult Róma-imádat ideológiai hátterét. Az imádat lehetett köztársasági : a városállamokban, Firenzében, Sienában, lehetett császári ott, ahol egy kifinomult zsarnok dinasztia ült. Mantegna bizonyos mértékig kivétel, mert nagy elme is s a kor szintjén tökéletes régészeti tudással érzi át az ókort, nem szorult tanácsra. Egyébként az Udvarokban nevelősködő vagy vendégszereplő humanisták voltak a dicsőséges egyeduralmi politika hírverői s az idevágó propaganda jelképes ábrázolási módjait ők eszelték ki és tanácsolták a fejedelmeknek vagy magának a művésznek. AHOL lehet, a humanizmus kiküszöbölte a középkor világképét s szétroncsolta a városállamok patríciusokra és céhmesterekre korlátozott népuralmi hagyományát. Ebben is példaképéhez, a római császárkorhoz alkalmazkodott. Kormányzási elvük : a felvilágosult, atyáskodó egyeduralom földrajzilag eleinte még könnyen bejárható , zsoldosvezérek udvartartó fejedelemmé rangosodott ivadékaira és birtokukra terjed ki. Csakhogy a 16. században Milánó, Mantova, Ferrara, Urbino szűk hatalmi köréből átragad nagy nemzetekre. Európa arculata akkor változik meg igazán — iskoláján szólva akkor kezdődik az újkor —, amidőn e mini-Rómák csárszári szelleme, életstílusa s kormányzási elvei óriási erőtartalékból merítve felülkerekednek Franciaországban, Angliában s a németrómai császárságban is. Nem véletlen, hogy Mátyás király és VIII Henrik udvarában egyaránt találunk olasz vendégideológust az új rendszer védelmére s felmagasztalására. Ez a rendszer Itáliában a kifelé s befelé viszálykodó köztársaságokat gyűrte maga alá, hiába volt címerükben vagy lobogójukon a capitoliumi farkas, Északeurópára kiterjedve pedig a belsőleg meghasonlott, amúgyis korhadó feudalizmus sírásója. ELSI a látszatra különösnek hathat, hogy e roppant politikai és kulturális átalakulást külvilág felé forduló, ünnepi életük egyik mellékágával bizonyítom. A színházzal. Az antikizáló kordivat sodrában a Gonzagák is építtettek közel Mantovához egy klasszikus, azaz geometrikus alaprajzú, eszményi várost, «római módra. » Sabbioneta a neve, ők kis Athénnak becézték ; ma már csak elnéptelenedett, poros mezővároska, nyomasztó látvány. Ide helyezte a 16. század egyik építész tekintélye, Vincenzo Scamozzi az ókori leírásokra támaszkodó, lépcsőzetesen félkörös, fedett« olimpiai » színházat, Teatro Olimpicot, hatalmas színpadi fronttal s mögötte megtévesztő távlati mélységre szolgáló, szilárd díszletekkel. A közismert példa persze nem a sabbionetai zsebszínház, hanem valamivel korábbi mintája, Vicenza egyik világhírű neveztessége, amit halála előtt Palladio, a nagy mester tervezett tágasabb méretben. De akkor is csak az Udvar és köre fért el a lépcsőzetes nézőtéren, nagyurak, úrhölgyek, dinamikus drámák helyett drámai szavalatok meghallgatására, a köznép már ki volt rekesztve. Igen ám, de a középkori színház, éppen megfordítva, az egész népé volt mirákulumok és misztériumjátékok előadásain s maga a város játszik, a céhek által kijelölt kézműves lakói, vagy felaprózott bibliai jelenetek keretében, befüggönyözhető s utcasarokról utcasarokra guruló szekereken, mint Angliában vagy szabad ég alatt, hosszú dobogón, e dobogó « mennyei » és « pokoli » vége között, mint Franciaországban. Óriási szerencséjére Shakespeare angolnak született és pályája nagyobbik felében színszerűleg még ennek az elvilágiasodott középkori népszínháznak írt, az volt a tragédiák s a legtöbb vígjáték bemutatására szolgáló Globe is. Csak a háttérben volt ravasz távlatiam tudomány nélküli, emeletes díszlet a belső jelenetekhez (amilyen Júlia veronai sírja), de a játék javarészt az állóhelybe kinyúló dobogón folyt s az álló és ülő közönség : mesterlegények, fiatal jogászok, Erzsébet királynő grófi kegyencei a ranglétra legalsó fokaitól majdnem a legfelsőig. Pedig amikor ő írni kezdett, már állt Vicenzában és Sabbionetában az ókori római színház másolata: elképzelt másolat, felsőbb köröknek ! Bénító volt az irodalmi hatásuk, életteljes ellensúlynak akkor virult fel a commedia dell’arte piacokon, vásárokon a rögtönző szabadtéri színház. Shakespeare pályája vége felé Londonba is betört az idegen divat, mert Inigo Jones, a díszlet- és jelmeztervező, nagy angol építész, hazatérve alaposan felkészült olaszországi zarándokújáról honi földbe ültette át zsinórpadlással, gépezetekkel, díszletekkel a szőkébb méretű, zárt színházat. A költő utolsó művein, a románcokon már eléggé érezhető az « elitista » stílusforradalom ; harcmezőkről, erdőkből kisebb térre szűkül a dráma, persze soha nem úgy, távolról sem úgy, mint Itáliában. EMLÍTETTEM, hogy Mantegna, a máig is joggal csodált, zord óriás volt a Gonzaga család házi művésze. Habozott, hogy hallgasson-e hívásukra s néhányszor mármár felmondott, de végül is 46 szolgálati év után ott halt meg , még áll a háza. Különösen Gianfrancesco márki — akkor már ez a címük — feleségével, Estei Izabellával voltak súrlódásai. A hölgyet Isten tudja mióta szépségkirálynőnek s a legtökéletesebb reneszánsz nőnek festi a népszerűsítő irodalom. Leonardo világhírű rajzán, rajzművészetének egyik csodáján csakugyan eszményi szépség. A valóságban kövér volt s bár szilárdan megalapozott klaszikus műveltsége felülmúlta az összes rangjabeli nő kultúráját, nagy türelem kellett erőszakos, öntelt, gőgös és türelmetlen természetének az elviseléséhez. Gyermekkoromban « Diriga Kati »-nak hívták a fajtáját, talán ma is még ? Aki viszont egy félszázad múlva úgy érezte magát Mantovában, mint hal a vízben, az Giulio Romano, a legeredetibb Raffaello tanítvány s éveken át a segédje, egészen kitűnő építész és festő az új, manierista stílusban, szertelenségeiben és ijesztő humorában századokat ugorva néha Picassora emlékeztet. Külön nevezetessége, hogy ő az egyetlen olasz művész, akinek a neve előfordul Shakespeare életművében. Megtudjuk a Téli regéből, hogy ő a szobrászok szobrásza ! Nocsak. Soha nem csinált egyetlen egy szobrot sem. CS. SZABÓ LÁSZLÓ AZ ÉREM MÁSIK FELE Műpártolás és propaganda * * A Gonzaga kincsek kiállítása Londonban. IRODALMI ÚJSÁG BARÁNSZKY LÁSZLÓ curriculum vitae minus: vannak versek melyeket egyáltalán nem kell megírni például hogy markka meghalt s vele együtt a tihanyi nyarak s hogy hogy adott magának bandi bácsi morfininjekciót vesebajos volt matild (ez egy kép) bevarelmezett mellei alatt hogy kuksi hogy aludt el egy kis szlemmel a kezében az önként kitelepített bútorok hiánya űrében azt az ülést melyen kirúgtak az egyetemről javító nevelő munka kőbányai szerszámgépjavító és gyártó vállalat sajnos allergiás voltam a gépolajra a kurvák és cigányzenészek átképzőtanfolyama s hogy milyen is volt az amikor unokatestvéremmel fel nem robbant aknákat szedtünk és nem egészen jószántunkból a krisztinavárosi (felső) templom háta mögött és egyszer csak megpucoltunk vagy hogy milyen beteg voltam zoli nagybátyáméknál házmester és melós volt istennyugasztaljon zoli bácsi amikor a bécsiszeletekből először alaposan bezabáltam és a kedves kurvák hogyan ajnároztak és a mosuszillatú kán tori is s hogy milyen ügyefogyott voltam tulajdonképpen és hogy milyen volt weöres sanyi negyvenhatban a kertben ötvenben az akadémia könyvtárában « na megint csak korrumpáljuk az ifjúságot sándorka » így meg fityó fekete lila csíkos reneszánsz perhács laci kis tanyája így mormol a győző és hogy és mindig lementek a dérinébe és hát mi persze a júliában pinceszoba isteni kégli azt azért még megírom 1982. 2.szám