Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1913. 2. évfolyam
Tanulmányok - Marót Károly: Fejezetek a Petőfi-kérdéshez 70–92. p.
72 MARÓT KÁROLY stúdiumai közül természettudományi (Buffon könyveit már Aszódon olvassa), elméleti dramaturgiai (Tieck, Bötscher), filozófiai és főkép világtörténelmi tanulmányaira. Hogy mennyit olvasott, lehetetlen volna itt felsorolni. A magyar írók közül Gvadányit, Csokonait és Vörösmartyt majdnem egészben tudja könyv nélkül. Gaál József mély hatással volt rá, szerette Jósikát, Bajzát, olvassa neves kortársait (Arany, Tompa, Garay stb.), a két Kisfaludyt már szintén az iskolából ismeri, stb. A latinok közül főleg diákkorában, a könnyed és elegáns Ovidius, a férfias Horatius,3 egyik-másik történetíró,4 Cicero, később Tacitus volt kedveltje. A németek közül Lenaut, Schillert, Heinet nemcsak hogy ismerte, de mutatja is ezt; Claudiustól és Matthisontól — a régi divat szerint — fordított (1842); Goethet, ha nem is szerette, olvasgatta. Az angolok közül több példányban birja, sokszor olvassa Byront és Shelleyt, isteníti Shakespearet, rajong Dickensért, ismeri sőt fordítja Mooret is. Gallomániája köztudomású. Belenéz minden francia könyvbe, mielé akad. Voltaire, Bossuet, Sand, Balzac, Montesquieu talán csak felületesen, de annál mélyebben foglalkoztatják elméjét V. Hugo, Dumas, Sue és általán a romantikusok, talán közvetve csak Rousseau, egész közelről Béranger és úgy látszik H. Moreau , Lamartine és a francia forradalom számos szónoka és történetírója évek során át Könyvszle 1879. V. 210—217. 1., Baróti : Ujabb Petőfi reliquiák 63—71. és Havas : VI. 494—500.) 26. sz. a. : Grammaire Espagnole, par F. M. Noriega. Paris, 1842. Eötvös J. dr. célra utalása után Meltzl tudományosan igyekezett bizonyítani (Petőfi jelszava : i. h. 35—79. 1.) hogy Petőfi a «legfilozófusabb magyar költő». 2 Hiripi Gáspár (a Hóhér kötelében) a maga örökös Gvadányi-idézeteivel erősen szubjektív vonás (v. ö. Havas jegyz. VI. 499.) L. még A régi, jó Gvadányi c. költeményét (1844), hozzá Havas , II. 496. 1. és az Úti levelek sokszor idézett helyét: «Sokért nem adnám, ha én írtam volna a Peleskei nótáriust» (Havas , VI. 395.). Gyulai szerint (14. 1.) ugyan Goethevel együtt megvetette Maecenas miatt (?), de Aszódon mindenesetre ismételten olvassa és soproni katonasága alatt «Horatius-szal a tölténytartóban és Schillerrel csákójában — jár fel s alá az őrhelyen» (Jókai : i. h. XXIV. 1.) Idézni is szokta. 4 Velleius Paterculus pl. már Aszódon megfordul kezében (Életr. I. 81/2) ; Sallustiust illetőleg v. ö. u. o. III. 225. jegyz. stb. 5 Példának e két nyilatkozata álljon : «Honneur aux enfants de la France mondja Béranger s mondja utána minden becsületes ember» (Havas , VI. 18.) és «szeretőmet és a franciákat és a túróstésztát és a rónaságot fülem hallatára ne gyalázza senki» (V. 354.)