Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1921. 10. évfolyam
Figyelő - Gyöngyösy László: Hazajáró kísértet. [Boross Sándor kötetéről Pintér Jenő lábjegyzetével.] 177–179. p.
178 FIGYELŐ, katasztrófa. Része van e körülmények előidézésében a nyugatról ide folyt mocsárvirágok iszapos levének is, de a jobbára pesti szemetes, olvadó aszfaltról és a kávéházak fülledt levegőjétől termett- és elnyúlt, mint a hínár a lápokon. Most, mikor a romok közt fetrengve keressük a kéklő magyar eget, e ránkszakadó sötétségben, mikor a legkisebb sugárra is reménykedni vágyódnánk, a kormos üregekből ránk rohan, mint hazajáró kísértet, egy verskötet alakjában, melynek címe : Tánc, szerzője a betűk szerint Boross Sándor. Az új magyar költő a névelőket, az egytagú kötőszavakat a dallamosság kedvéért egész verssornak teszi meg. Ezeket valószínűleg addig kell nyújtani az olvasónak a dallam kedvéért, míg a rá következő verssor ütemét végigzöngi. Ilyen lángésznek ezt is meg kell tenni. Rövidítései is újak, meglepők. Eddig a magyar költők csak olyan szavakat csonkítottak meg, melyeknek végső és rá következő első hangzója azonos volt. Költőnk így rövidít a nagyobb dallamosság kedvéért : Erra . . . Hiáb' . . . Egyébképen neki minden szabad. Hiszen «tanítója életnek és halálnak». Azért «megrugdossa a földet» s azt hirdeti : hinni kell, «mert édes hinni, Nem érdemes sirni ingyen !» De azt nem árulja el, mi kell a nemzetétől, hogy ingyen ne sirjon ! így aztán nem csoda, hogy «tébolyodva szalad», mint «az emberek ördögi földjének isteni célja». Mert hát a földi zsivaj az Istent is tönkretette, megsüketítette, megőrjítette. Süketen és őrülten hánykolódik most már, míg szeme le nem fogódik : «Hánykolódik, a világ belsejében. Éppen mint a szívem, éppen.» Ő maga olyan, «Mint az Isten volt a teremtés elején !» Azért hát Legyen harc, véres zene, A Föld is nyögjön bele, bele ! Egyébképpen más verseiből azt tudjuk meg, hogy vére az Isten. Mert : «Vérem világgal egyidős, Maga húsában vér-aszú. És ég. Az élet néki dőzs, Meg nem nyugodva, mint a szú.» Már nála van a világ vére, felajánlja olvasóinak, hogy ezt igyák, mert elpusztul, ki nem issza. Ha ezt nem teszik meg olvasói, avval fenyegetőzik : a semmibe önti vissza ! Magunk is megrémültünk e fenyegetésre, csak az a felülkeredett gondolat vígasztal meg minket, hogy egyikből se lesz semmi. Harmadsorban arról biztosít bennünket a nagy költő, hogy «a tánc az élet, a világ, minden». Ő maga a világ tánctanítója. «Élete buta tánc, Levegőn lenge, csuda tánc ! A leggyönyörűbb minden között, ami léterbe öltözött.» «Azért jár a nap, a hold, ez a minden, Mérhetetlen sebes keringen.» Nem tréfálok, ezt így zengi nagy poétánk az 59-ik lapon. Hogy milyen lehet az ő tánca, azt az 58-ik lapon tett megjegyzéseiből összevethetjük. Zsoltárt rendel , térdel és ezekre a hangokra «bukdácsol, mint vízben a ruca». «Ez a táncnak leggyönyörűbb ciklusa.» Hogy ez az eredeti lánglábú tánc mire való, megértjük a