Pintér Jenő szerk.: Irodalomtörténet, 1927. 16. évfolyam
Műelemzés - sz. i. a.: Csűrös Zoltán: A fejedelem bujdosik 139. p. - sz. i. a.: Homann Károly: A félszemű medve 139. p. - –ó.: Vidor Marcell: Csello 139–140. p.
Csűrös Zoltán: A fejedelem bujdosik. Tahitótfalu, 1926. 130 l. Sylvester-kiadás. Csűrös Zoltán mindegyik novellája egy-egy csöpp olaj hazafiságunk hamvadó tüzének fellobbantására. ... Mikor a csehek átveszik Kassát, Rákóczi fejedelem visszabujdosik Rodostóba. Búcsúszavai: „Hungária régi sebei fakadoznak, de vájjon ki gyógyítja meg azokat, ha öngyermekei tépik fel édesanyjuk gyógyuló testét? Míg magyar marcangolja, harapdálja a magyart, mindig idegen martalék lesz Hungária." A szerző a ránkszakadt nyomorúság legfőbb okát, az egyenetlenséget, több mesében tárja elénk. Mátyás király az olasz doktorral a magyar főurak vérét oltatja be vadaskertjének békés oroszlánjaiba, mire ezek megölik egymást. Hogy a képet mindenki megértse, a dögszagra felcsendül a sakálok diadalordítása. — Aznap, mikor a török elfoglalja Budát, a városházán tettlegességig menő veszekedés folyik a fölött, hogy a két napra megbetegedett polgármestert ki helyettesítse, a gyűlés kitűzött tárgya pedig az, hogy a céhek milyen sorrendben következnek egy ünnepi körmenetben. Morbus hungaricus. — A Belga kastélyban a háborúban odakerült harminc pesti tiszt, röstes magyarul beszélni egy-két cseh előtt, míg odakünn a konyhán a legénység megtanítja magyarra a közéjük tévedt idegent. A szerző ebben a kötetében nemcsak erős magyarságáról tesz tanúságot, hanem írói erejéről is. A második kiadásban valószínűleg változtatni fog az ilyen nyelvbotlásokon: koporsója felpattanva volt (4. old.), legoroszlánibb szívű (12. old.), furcsa egy idők jártak (21. old.). Törlendő azután a 85. oldal utolsóelőtti sorának esztétikailag kifogás alá eső kifejezése. (sz. i. a.) Homann Károly: A félszemű medve. Budapest, 1926 , 2001 Pátria-nyomda. Régóta nem volt a kezemben ilyen regény. Végre egy elbeszélő kötet, mely a legkisebb kellemetlen érzést sem ébreszti az olvasóban, akár esztétikai, akár nyelvi oldalról nézzük is a dolgot. A harctéren küzdő katonákat gyakran bosszantotta, hogy az itthoniak legtöbbször milyen képzeletből szedett leírásokat kapnak haditudósítóinktól, mondjuk, egy rohamszázad lelkiállapotáról. Hóman Károly leírásán meglátszik, hogy nem volt haditudósító, hanem saját bőrén érezte mindazt, amit megír. Íme néhány sor az Asiago-fejezetből: „A robbanásokat már számolni sem lehet... Vezényszavak, kiabálás, hörgés, éles kattogás, szitok, jajgatás, füst, kövek, nehéz szag, vér és lőpor szaga... Egy nagy káosz... szívetremegtető . .. Halottak, nyöszörgő sebesültek, por, apró tűznyelvek, idegesen fellőtt rakéták, ordítás; néha pillanatokra a legteljesebb csend, hogy a szíve lüktetését a fülében hallja a honvéd; aztán megint ördögi vijjogással zuhan hat—tíz—húsz—hetven gránát, újból gránát és megint gránát, az őrületig". Kétségtelen, hogy a regény érdekessége a félúton lankadni kezd; hogy kissé túlzott a léha szerelmi kalandra éhes hős hálátlan viselkedése édesanyjával szemben, azé a hősé, aki régebben a jellem megtestesülése volt; végül, hogy a mellékalakok többnyire csak típusok. De ezek a hibák elenyésznek a sok érték mellett. (sz. i. a.) Vidor Marcel: Cselló. Budapest, 1927. 641. A szerző kiadása. Vidor Marcel több mint két évtizede ír már, számos verseskönyve jelent