Kozocsa Sándor szerk.: Irodalomtörténet, 1941. 30. évfolyam

Műelemzés - K. S.: Justh Zsigmond naplója. [Sajtó alá rend…………] 119–120. p.

pl. Flaubert, közvetlen élmény-közvetett mű: pl. V. Hugo). Ezzel mindenesetre rugalmasabb, színesebb tipológiát teremt. Igen érdekes, ahogyan korunk leg­többet emlegetett filozófiai irányait: a szellemtörténetet és existenciális filo­zófiát tipologizmusban egyezteti össze, és igen szellemesen érvel a tipológiai kutatás használhatósága mellett. Bizonyos, hogy az irodalomtörténészek is sok haszonnal olvashatják Mátrai László könyvét. Egy gondolkodó elmével ismerkednek meg, aki nehe­zen jut el addig, hogy igazságnak ismerjen el valamit, de amikor eljutott, kötelességének érzi, hogy hirdesse is. És rokonszenvesen, nagyképűség nélkül, közvetlen emberséggel, józanon, becsületesen hirdeti. Nem akar többet mutatni, mint amit adni tud. Nem játszik prófétát, világmegváltót, nagy titkok egye­düli ismerőjét, mint annyi filozófus, egyszerűen csak tépelődik, gondolkozik és el akar igazodni. Fábián István Justh Zsigmond naplója. Bp., 1941. Athenaeum. 430 1., 12 t. Justh Zsigmond naplójának ismertetői közül senki sem vetette föl annak az író egyéb költői jellegű műveivel való kapcsolatát. Pedig a korrajzi érde­kességen túl irodalomtörténeti szempontból (hiszen Justh író is volt) ez egyik legnagyobb érdekessége. Aki egyéb műveivel, különösen regényeivel kapcsolat­ban tanulmányozta, csodálkozva vehette észre e találkozás nagy jelentőségét. Justh Zsigmond naplófeljegyzései nem mások, mint regényeihez készült­­váz­latok­, amilyeneket minden valamirevaló író noteszébe az élmény pillanatában följegyez. Így tett Jókai, Jósika és még mások az újabbak közül is. Innen van a napló mozaikszerítsége, a színek és emlékképek varázsos kaleidoszkópiája s egy-egy jelenetnek majdnem fotografikus hűségű fixálása. Számtalan vonás, mozzanat néha egész rajzzá szélesedik, de a legtöbb csak színfolt, apróság, jelentéktelennek látszó vonás, amelynek azonban mégis megvan a maga mű­vészi rendeltetése. Ezen nem is lehet cso­dálkozni. Justh frissiben, az élmény forróságának izgalmában jegyezte föl, hogy valamikor regénnyé kerekítse, vagy ha erre már súlyosan beteg életében kevés ideje maradna, akkor úgy, ahogy van, posthumus műként, hagyja az utókorra. Ez utóbbi elgondolás sem bizo­nyít a feljegyzések emlékeztető, vázlatszerű vonása ellen. 1888—89: a napló írásának évei. Jellemző, mert hiszen Justh még mint regényíró addig csak kísérletet tett. Ádámot kiadásra sem méltatja, a Művész szerelem pedig játé­kos formakeresésére világít rá. Egyik sem élményi forrás terméke. Viszont elsősorban francia mesterei (különösen Balzac, Zola és Bourget) hatása alatt kezdett ciklusregénye, A kiválás genezise már a párizsi és magyarországi napló regény-inkarnációja. Fáradt éjszakáinak, iszonyú kínos hajnalainak emlékeit szigorú önfegyelemmel napról-napra vetette papírra, szinte a kódexet másoló barátok türelmes kultúrarögzítését követve. Alig van három nagy regényében (A pénz legendája, Gányó Julcsa, Fuim­us) figura, akihez vonásokat vagy esetleg már egész alakot ne a napló kincsesbányájából kölcsönzött volna. (Gon­doljunk csak két legjobb barátjának, Mednyánszky Lászlónak és Révay Simon­nak alakjára, akiket úgy tett át a naplóból a Formusba,, mintha lemezről másolta volna őket.) Irodalomtörténetileg a napló legmaradandóbb értéke az, hogy megfigyelései frissebben, üdébben és élőbben hatnak ma is, mint kétség­telenül nagyjelentőségű, de (talán A pénz legendáját kivéve) nehezen olvasható regényei. A napló nemcsak irodalomtörténetileg (de elsősorban úgy) forrás.

Next