Kozocsa Sándor szerk.: Irodalomtörténet, 1942. 31. évfolyam
Tanulmányok - Szemző Piroska: Petőfi Sándor képviselőségének egykorú hazai sajtója 177–186. p.
továbbra is bitorolta a lelkiismeretlen csellel megszerzett képviselői széket, mely a történtek után csak megvetést szerzett neki. Petőfit mélyen elkeserítette a bukás és ébten sokan osztoztak a mérsékelt ellenzékiek közül, a radikálisok pedig valamennyien. Egyedül a konzervatívok rejtették kárörömüket gúny, hamisan hangzó vigasztaló szavak, vagy még többet mondó hallgatás mögé. Honnan következtet az utókor erre a közvéleményre? Minden idők legelevenebb krónikájából, az egykorú sajtóból. Már a választásokat megelőzően, a radikálisok vezérlapja, Pálffy Albert Márczius Tizenötödikéje jún. 3-án, az Egyenlőségi Társulat c. forradalmi klub közlönye, a Mérei Mór által republikánus szellemben szerkesztett Radicallap jún. 7-én, ikertestvére, a magyar ügytől áthatott és Világos után is érdekünkben számos külföldön megjelentetett munka szerzőjének, Ghownitz Juliánnak a lapja, az Opposition jún. 15-én, valamint Jókainak Petőfivel együtt szerkesztett Életképek folyóirata jún. 18-án meleg, pártoló hangon jelentik be a költőnek a választásokon való fellépését. A rokon- és ellenszenvnek igazi sajtóarculata azonban csak a költőnek kiskunsági menekülésszerű visszatérése után bontakozott ki leplezetlenül, mikor a Márczius Tizenötödike jún. 19-i hasábjain, többoldalas nyilatkozatában föltárta a szabadszállási értelmiségektől zendülőkké formált választók viselt dolgait és egyben arra kérte „minden becsületes elvű szerkesztőtársát", hogy azt lapjában közölje. A „beszámolót" nem kesztyűs kéz írta. Ellenfeleit „dicső kapatosoknak, farizeusoknak" gúnyolja. Az „ostoba kupaktanács" s különösen „egy nagyreményű fiatal mákvirág, egyébként bíró, a berzenkedő sündisznócsoport röffenései közepette" meg akarta gátolni programmbeszédét, el akarta gáncsolni őt, a nép legigazibb képviselőjét! „Igazság istenasszonya, miért tartod mézes kézzel azt a kardot, miért nem vágod le vele, ha fejét nem is, legalább orrát és fülét?" — fohászkodik elkeseredetten. „Az alávalók, a becstelenek! Részeg, dühöngő csordával" vették körül. Az ellenjelölt pedig, „egy gőgös, buta ember", apját, a szabadszállási „vén" papot, de főleg annak borát használta fel korteskedésre. És a népnek e szítei őt bélyegezték annak. „Hah, ha lázítottam volna, azóta a szentmiklósi és szabadszállási kapatosok csontjai szétszórva hevernének, és rajtuk a kutyák rágódnának. Ez csak egykét számba került volna..." — fakad ki méltatlankodva. De hiába volt minden vádaskodás, mert a hűségesek úgy nyilatkoztak, hogy a „miniszterek és a király nagy urak, lesz ér még barátjuk az országgyűlésen", nekik pedig csak Petőfi marad. A kaputosok érezték, hogy nem biztos az ügyük, itatni kezdték a népet és így Ferenczi Zoltán: Adatok Petőfi kivet jelöltségéhez. Petőfi-Múzeum, 1890. 279—296., 369—372. 1. 1891. 31—38., 67—76., 133—142., 181—190., 233—240. 1. 1892. 91—94., 114—117. 1. — Ferenczi: Petőfi életrajza. IX. fejezet. — Hentaller Lajos: Petőfi mint követjelölt. Bp. 1895. — Horváth János: Petőfi Sándor. Bp., 1926.* 442—443. 1. — Petőfi Sándor őszes művei. Rendezte: Havas Adolf. Vegyes művek. 3. köt. Bp., 1896. 23—6. 1. — Id. Szinnyei József: Bankos Károly. Petőfi barátja. Petőfi Múzeum. 1890. 271—275. 1. — Ferenczi: Petőfi hírlapi cikkei 1848-ból. Ietőfi Múzeum. 1892. 14—17., 30—35., 63—69., 84—91. 1. 2 Szinnyei József: Magyar írók Élete és Munkái. Bp., 2. köt. 59—60. 1. 3 Megjegyezzük, hogy egykorú sajtószemlénk hírlapanyagát az Orsz. Széchényi-Könyvtár hírlaptára őrzi. — V. ö. még id. Szinnyei József: Hírlapirodalmunk a XIX. században. 1848—49. Vasárnapi Újság, 1865. 43—53. 1. és Hírlap irodalmnak 1818—19-ben. Bp., 1877. — Ferenczy József: A magyar hirlapirodalom története 1780—1867-ig. Bp., 1887 . 466—487. 1.