Kozocsa Sándor szerk.: Irodalomtörténet, 1946. 35. évfolyam
Tanulmányok - Alszeghy Zsolt: Vörösmarty-könyvem zárófejezete 1–12. p.
A másik vonás már Vörösmartynak egyéni vonása: ez a szemléleti tartalom elmélyül, egyedi jelentőségénél jelentősebbé válik. Horváth János ezt a vonást azzal magyarázza, hogy „Vörösmarty az egyetemes lírai részvét költője". Barta János ezt az egyetemes lírai részvétet metafizikai világélménynek látja, óriásivá növekedett nyíltságnak az emberi léttel és világgal szemben. Ha metafizikai világélménynek vesszük is, alapja és ihletője a költő szívének érzéstartalma, valami mélységes emberi részvét, amely éppen mélységének határtalansága miatt az egyszerű szemlélet és szemléltetés hangját valami sajátos páthoszra váltja át. Az érzésnek ez a feltűnő mélysége először a baráti közösséghez való ragaszkodásban nyilvánult meg. Már Klivényihez írt első levelében a hang lukább a szokásos baráti köszöntésnél: hát elfeleded, mint részes lelkem ügyedbent Mely igen óhajtlak, féltelek, elfeleded Még üsmersz-e, Klivényi, hogy ígry tudsz bánni szivemmel? Hogy kétségekkel fojtod el érzetimet! Ismerj újra, keservidben keseredve veszek részt, ks az öröm nekem is, ami fenéked öröm. Osztozom a vígban, szomorúban véled: amígy ez Enyhül, az gyarapúl, s kétszeresedre tiéd .. ." Feltűnő az is, hogy a szerelmi élmény milyen komollyá forr benne. .. gyötrődő erre a megállapításra: ,,Nem derül rám nyájas arca. Lépte sem dobog felém" — keserűen mondja ki: „El van, oh örökre el van Dúlva kínos életem." Börzsönyben így sóhajt: „Ki van még kárhozott kívülem?" Az élmény súlyát pedig így panaszolja: ah miért itt Nem találok temetőt, Itt, hol sírtam és örültem, Hol vesztemre láttam őt! Máshol fájni fog testemnek Még a föld is, mely temet..." (A búcsúzó.) Ugyanilyen lánggal lobog benne a nemzeti érzés; az ifjú költő írja Egyed Antalnak. ..Engem . . . tán kétes tengerre riaszt a Fergeteg, és örömem zöld koszorúja lehull. He hulljon, hadd hulljon el a kis öröm koszorúja, Csak te lehess boldog, Zrínyi hazája, hazám! Jöjjön bár, s forgasson meg vad fergeteg engem, Csak ti szerencsésen éljetek, érdemesek!"* A nemzet szolgálatba állítja a saját jövőjét: „fin ösvényeimen meg nem csökkenve haladván, Megteszem, amit hogy végzenem a kis erő." Ezért olyan keserű a húszas évek elején nemzetszemlélete ; Zrínyi felé sóhajtja .