Barta János szerk.: Irodalomtörténet, 1951. 39. évfolyam
Tanulmányok - Jermilov, V.: Életünk új jelenségei és az irodalom. 1–8. p.
béke iránt, a természetnek az ember érdekében történő boldogító átalakítása iránt. íróink műveinek gyakori tárgya valamely építő munka növekedésének, kiszélesedésének története, és ez a történet egyben leírja az emberek szellemi növekedését is, látókörük hallatlan kiszélesedését, a munkához, az élethez való új, kommunista viszonytól áthatott új gondolatokkal, érzelmekkel való gazdagodásukat. A történet során kiderül, hogy a mi életünkben bármely alkotómunkának, bármely újító kezdeményezésnek a távlatai végtelenek, és végtelen a szovjet emberek szellemi növekedése az építés során. A határtalan tér, az alkotás lendülete — ezek irodalmunk forradalmi romanticizmusának forrásai. És csakis, ha a műben ennek az egységes folyamatnak — a kommunizmus építése folyamatának, — mindkét oldalát, az anyagit és a szellemit megtaláljak, — csak akkor arat a szerző győzelmet, és csak ebben az esetben válnak az olvasó számára érdekessé, élednek meg, „válnak emberivé", válnak poétikussá a termelésből vett részletek. Az ellenkező esetben olyan hibákat ejt az író, mint például P. Sebinyin, „Sztahanovisták'' c. regényében (Novij Mir, 1950. 7. sz.), amelyet a lap szerkesztője sietett leközölni ahelyett, hogy segítségére lett volna a szerzőnek műve alapos átdolgozásában. Erről a regényről elmondhatjuk, hogy „valami technikai dologról" van benne szó, működnek a mechanizmusok, csinálnak valamit a gépcsoportok, de hogy mit csinálnak — azzal alighanem a szerző sincs egészen tisztában. Bizony hiába mondja Sebunyin regényhőse olyan magabiztosan: „— Általában minden érthető. Éppen most akartam megkérdezni, mennyi időre van szüksége a motornak az irányváltozáshoz? Ha ugyanakkor húzóhorgokkal mozgásba hozzuk a motort, mekkora lehet a kallózási fordulatszám az öntés befogásakor?" Vagy: „ Meglazultak a lendkerék csavarjai a főtengely kerékagyánál. Utasítást adtam a kiesztergályozásra." A regényalakok csak úgy ontják magukból a szerző által kebtiben felszedett szakkifejezéseket, és eszünkbe juttatják Berunov-Karaulovot, a nyugalmazott, de mindazonáltal halhatatlan ellentengerészt Csehov „Esküvő egy generálissal" c. elbeszéléséből, aki szerette azokat a szavakat, amelyeknek, ahogy ő mondotta, „megvan a maguk titkos... hm... értelmetlensége... Például: Árbóckeresztfások az oldalkötelekhez, az előárbóchoz és a főárbochoz? Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy azoknak, akiknek az a feladata, hogy a sudárvitorlát megerősítsék, feltétlenül az árbocnál kell lenniök, különben azt kell vezényelni: Fedélzetiek, az oldalkötelekhez! Ennek már más a jelentése.De hogy mi a jelentése, azt a mélyen tisztelt ellentengerész úr nem tartotta szükségesnek megmagyarázni, nyilván feltételezte, hogy „általában minden érthető". Gorkij határozottan elítélte az olyan könyveket, amelyekben a lakatosokról úgy írnak, hogy azt csak a lakatosok érthetik meg. A „Sztahanovisták" c. regény szerzőjének ilyen természetű fogyatkozása alapvető hibájából következik: abból, hogy nem törődik a szellemi vonatkozásaival annak, amit leír. Ebben a regényben a hősöknek emberi nevük van, de híján vannak minden emberi vonásnak, hol csikorognak, mint a vas, hol recsegnek, mint a fa, inkább gépekhez hasonlítanak, mint reális emberekhez. Az ilyen művek csak vulgarizálják mai életünk nagy témáit. A szovjetemberek munkája — öröm, anyagi és szellemi gazdagodás, s éppen ezért elszakítani a munkát az embertől — azt jelenti, hogy nem értjük meg sem az egyiket, sem a másikat. Éppen az alkotó munkában növekszik az Ember, íróink műveiből kiviláglik, hogy hazánkban bármely „legkisebb alkotás is az egész nép nagyszerű építésének része, és a hősök szellemi növekedése elsősorban abban nyilvánul meg, hogy az emberek kezdik érezni munkájuk nagy fontosságát, azt, hogy része az egész nép építő munkájának, a Lenin-Sztálin Pártja ügyéért folyó történelmi küzdelemnek 1 1* 3