Bóka László szerk.: Irodalomtörténet, 1961. 49. évfolyam

Kortársak szemével - Tóth-Frank László: Tóth Árpád irodalmi kezdeteiről 65–66. p.

« KORTÁRSAK SZEMÉVEL FÓTHI-FRANK LÁSZLÓ: TÓTH ÁRPAD IRODALMI KEZDETEIRŐL Már csak kevesen élnek azok közül, akik Tóth Árpád irodalmi pályájának kezdeteiró'l a szemtanú-kortárs hitélességével tudnak beszámolni. Ezekhez tartozom, mert néhány hóna­pon keresztül együtt dolgoztunk egy budapesti folyóiratnál, amelyről ma már alig tud valaki, s munkatársainak nagy része sincsen az élők sorában. Hadd álljon itt ennek a lapnak, „A Város" című irodalmi havi folyóiratnak a rövid története. A folyóirat alapítása szorosan összefügg Négyesy László egyetemi tanár azóta híressé vált „Irodalmi Stílusgyakorlatok" című szemináriumának működésével. A szeminárium híré­nek alapját az vetette meg, hogy innen került ki nem egy olyan író, akinek a neve később orszá­gosan ismertté vált. Amikor mi, fiatal rajongói az irodalomnak, idejártunk, még nem tudtuk, hogy közülünk kiket vesz majd szárnyára a hír. A szeminárium nagyjában a középiskolai ön­képzőkörök folytatója volt főiskolai szinten, itt olvastuk fel irodalmi zsengéinket, verseinket és novelláinkat, de elsősorban verseinket, hiszen a legtöbb fiatal író lírikusként indul, a múzsák közül mindenekelőtt Euterpének és Eratónak hódol. Az „Irodalmi stílusgyakorlatok" a böl­csészeti kar szemináriumainak egyike volt, de látogatói között bőven akadtak jog-, orvostan­és mérnökhallgatók is, fiatalok, akik irodalmi dicsőségről álmodtak. Egy ilyen szemináriumi délután során egy szemüveges, sápadt, fekete fiú ült fel a dobo­góra Négyesy tanár úr mellé s halk, izgalomtól remegő, mégis fáradt hangon felolvasta két versét. Az egyiknek „istenek alkonya" volt a címe. Tárgyában kissé emlékeztetett Reviczky Gyula „Pán halála" című ismert versére, bár egészen más volt a hangvétele, líraibb: tompí­tott színeivel megdöbbentően rezignált. A másik, rövidebb vers alkonyba sötétlő kertet idé­zett fel, egy sora még most is zenél bennem: „Aludt a tölgy, a hárs, a nyár .. ." Elhangzottak a versek, s most olyasvalami következett, amire a szeminárium fennállása óta nem volt példa. Többperces csönd, majd Négyesy, aki máskor elég keményen bírálta a kezdő poétákat, elfogódott hangon kezdett hozzá a versek méltatásához — s amit sohasem tett addig — „nagv jövőt jósolt a költőnek". Ez volt első találkozásom Tóth Árpáddal. De már néhány hét múlva viszontláttam, ezúttal a Kossuth Lajos utcai „Magyar Világ" kávéházban, ahol összegyűltünk vagy tizen, mind a Négyesy-szeminárium hallgatói és szereplői, hogy megalakítsuk a „Húszévesek Körét"; azt az egyetemi kört, amely céljául „a magyar irodalom megifjítását és a haladó világnézet propagálását" tűzte ki maga elé. Jellemző, hogy Tóth Árpádon, Turóczi-Trostler Józsefen és Csáth Gézán kívül egyikünk sem volt még húszéves... Ott helyben elhatároztuk, hogy irodalmi lapot indítunk. Hosszú ideig vitatkoztunk a folyóirat címén s végre Szabolcsi Lajos indítványára megállapodtunk abban, hogy a lap címe „A Város" lesz. Már a cím is kifejezte, hogy elsősorban „urbánus" irodalmat akarunk; azt az igényt akarjuk bejelenteni, amelyet a munkásosztály és a haladó értelmiségi ifjúság támasztott már akkor a művelődéssel szemben. A felelős szerkesztői funkcióval engem bíztak meg — talán mert a legagilisabbnak tartottak. Később derült ki, hogy zsenge korom miatt e feladat betöltése akadályokba ütközött. A törvény előírása szerint a felelős szerkesztőnek nagykorúnak kellett lennie. Apám hozzájárulásával az illetékes hatóság néhány hét múlva nagykorúnak nyilvánított. A szerkesztést egyébként a lap kollektívája végezte. Rendszerint az én lakásomon gyűl­tünk össze, s ott vitattuk meg, hogy mi kerüljön a lapba. E kollektívához a következők tar­5 Irodalomtörténet 65

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék