Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1978. 10/60. évfolyam
Műelemzés - Keresztury Dezső: Egy életmű tükre. Megyeri Sári: Én is voltam jávorfácska 296–297. p.
EGY ÉLETMŰ TÜKRE (MEGYERY SÁRI: ÉN IS VOLTAM JÁVORFÁCSKA) (Magyar Műhely - Pars) Világszerte újra elszaporodtak az önéletírások s velük a szándékos vagy szándéktalan ferdítések, szerecsenmosdatások. Mert hiszen az átlag-önéletíró azt írja meg, azt színezi át vagy azt hagyja el, amit ő maga érez fontosnak. Ember legyen a talpán, aki e parttalan áradásból ki tudja választani az igazgyöngyöket! Magam is inkább csak kétségeskedem kortársaim visszaemlékezéseit olvasva:, jó-jó, de hol van az egész igazság? !" Némi gyanakvással vettem kezembe Megyery Sári könyvét is, amely a párizsi Magyar Műhelyben készült s odakint eseményszámba ment. Vonzott megjelenésének elegáns egyszerűsége, de felborzolt a fülszövegeket ékesítő két arckép. Az egyiken Lacy von Blondel profija tűnt elém, gyermek- s ifjúkorom filmcsillagáé, a másikon Megyery Sárié, úgy, ahogy valamikor a Színházi Élet frisstollú krónikásaként számolt be az egykorú társadalmi élet eseményeiről. Aggodalmaimat már első olvasásra eloszlatta a könyv. Közvetlenül, jó megelevenítő erővel, robbanékony, de lehiggadt hangnemben s igen őszintén írta, aki írta. Megkapott arányérzéke, amellyel távoltartotta magát mind az álarc-tépő vallomást tévők pátoszától, mind a hálószoba-szellőztetők kacérságától; noha mindkettőhöz lett volna tehetsége, anyaga elég. S tiszteletre késztetett az a biztos ösztön, amellyel erkölcsi és történelmi értelmet tudott adni könyvének. „Életregény": így határozza meg műfaját. Ezzel eleve elhatárolja magát az adatközlők tárgyi zsúfoltságának és alaktalanságának veszélyeitől. Aki nagyon akkurátusan ellenőrzi a könyvben összehordott tények pontosságát, sok fehér foltot, sok igazítanivalót találhat. Ez érthető, sőt - úgy érzem - helyes is: az összkép hitelessége megkíván bizonyos szerkesztettséget; a kompozíció egészét veszélyezteti, aki elvész a részletekben. Ezt igen jól tudta Goethe is, amikor a Költészet és igazság címet adta önéletrajzi regényének. Az Én is voltam jávorfácska is egyszerre költészet és igazság; még az is szervesen hozzátartozik, hogy szinte a regény részeként csatolja a maga szövegéhez azokat a válaszokat, amelyeket még 1936-ban egy némi nagypolgári- bohém- sznob színezetű — társaság nevében feltett körkérdésre kapott az akkor abban a körben divatos költőktől. „Hogyan születik a vers? " - tette fel a kérdést a lelkes buzgalmában üdvözült ifjú hölgy; a költők válaszoltak; a válaszok egy hányódavetődő láda mélyén túlélték a vízözönt - éppoly csodálatos módon.