Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1981. 13/63. évfolyam
A Társaság munkájából - Szabadságharc – önkényuralom – kiegyezés. Vita a Magyarország története VI/1. kötetéről. 228–270. p.
A Társaság munkájából 229 első kötete például a Budapest története IV. kötetére és éppen a most szóban forgó, akkor még nyomdában volt szintézisre utalt, mint olyan művekre, amelyek egy tulajdonképpen eldőlt történetírói felfogást tükröznek. A sajtótörténet előszavában a korszakolás vitája után -szokatlanabb módon - a szerzők és a lektor közötti nézetkülönbséget rögzíthették, amihez Szabolcsi Miklós főszerkesztő hozzátette, hogy a megoldás helyességét a gyakorlat és a tapasztalatok tudományos elemzése dönti majd el. Ezúttal fordított a kötetek megjelenésének sorrendje, mint a sajtótörténet esetében volt, a reformkorról szóló még csak készülőben van, így jogos a kérdés: Spira György kárpótolja-e, kárpótolhatja-e olvasóját az utalások és hivatkozások gazdag rendszerével? És ezen a ponton - talán kár is bizonygatnunk - a 363 oldal hovatartozása már egyértelműen lényegi probléma. A magyar liberális reformmozgalom programjának, az érdekegyesítésnek genezisét az 1960-as évekre Barta István, Varga János, Szabad György és mások kutatásai nemcsak körülhatárolták, hanem a követelések alakulását, az osztálybázis szélesedését, a megvalósulás lehetőségét és korlátait, a vezető személyiség gondolatrendszerét olyan mélységig fel is tárták, hogy az eredményeket a legutóbbi szintézis, az egyetemi tankönyvnek készült Magyarország története III. kötete már általánosítva rögzíthette. Ennek lapjain feltárult, oktatható lett a rendszeres munkálatoktól és az első, liberális követeléseket tartalmazó megyegyűlési jegyzőkönyvektől az országgyűlési vitákon és a politikai pártot előlegező ellenzéki csoportosulásokon, egyleteken át az Ellenzéki Párt programjáig és az utolsó rendi diéta napirendjéig a magyarországi liberalizmus folyamata, minden erényével és hibájával, számos ellentmondásával. Az irodalom- és művelődéstörténet kutatója azt is tapasztalhatta, hogy a felvilágosodás eszmerendszerének számos vonását megőrizve továbbfejlesztő, a magyar fejlődés sajátosságaival számot vető érdekegyesítés a reformkori utolsó évtizedében szinte a korabeli tudatformák egészét átfogó ideológiává nőtte ki magát, amelynek hatásával, alkalmazási kísérleteivel a legtágabban vett kultúra minden területén találkozunk, a filozófiától az irodalomkritikáig, az erkölcsi felfogástól a társas érintkezésig és a divatig. Több történészünk — hosszabb névsorukból hadd említsük itt Vörös Károlyt - arra is végzett kutatásokat, hogy a társadalmi rétegzettség milyen fokáig hatoltak le az érdekegyesítés eszméi és a hozzájuk kapcsolódó társadalmi formák, szokások. E kutatásokból (melyeket természetesen még folytatni, folytatnunk kell) annyi máris kétségtelen, hogy a hatás- és vonzásköri túlzás „magyar nemesi közvéleményre" szűkíteni, mint azt szerzőnk (korábbi évtized terminológiájából megőrizve a kifejezést)