Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1981. 13/63. évfolyam
A Társaság munkájából - Mezei Márta: Ráday és Kazinczy 739–746. p.
/4L) A társaság munkájából mintegy előképe volt Kazinczy későbbi pályájának. Követte Ráday tanácsait, tisztelte, továbbgondolta s nemegyszer tovább is adta véleményeit; máskor meg éppen ő késztette ellentmondásra, új utak keresésére — a mester és a tanítvány kapcsolatának mindekori törvényei szerint. Rádayt 1772-ben ismeri meg egy ünnepségen; 1775-ben maga viszi Pécelre a kissé álszerény mentegetőzésekkel emlegetett első fordítását, a Magyarországi geográfiát. Ráday véleményét nem ismerjük - úgy látszik, Kazinczy is jobbnak tartotta, ha hallgat felőle. Ráday ekkor már közismert, nagy tisztelettel övezett közéleti személyiség. Kazinczy is úgy tudja, hogy az 1751. és az 1764. évi országgyűlésen Pest megye követeként és a protestánsok ügyének szószólójaként egyike volt a legbátrabb szónokoknak semmi tekintet által nem forgattathatott ki, nem némíttathatott meg semmi tekintet által." (Magyar Pantheon. Kiad.: Abafi Lajos, é. n. 15. a továbbiakban: M. P.) Nevezetes volt már ekkor péceli könyvtára és az egész országot behálózó könyvgyűjtő munkája is. Közelebbi kapcsolatba azonban később került Rádayval. „Juratus koromban 1782 és 1783-ban sokat forogtam Ráday körül, ő nagy barátja volt a theátrumnak, s ha Pesten volt, ritkán mulasztotta el a játékokat" - írja, s többször elbeszéli azt is, hogy ő is, meg többen fiatalok sokszor csak azért mentek színházba, hogy meghallgathassák Ráday magyarázatait az előadott műről, a drámai műfaj sajátosságairól, drámaszerzőkről. „. . . Shakespeare, Corneille, Racine, Voltaire és Goethe felől folyt a szó." (M. P. 5.) Jellemes, tekintélyes, a kultúráért áldozó, nagy műveltségű, biztos ítéletű literátort ismert meg az ifjú Kazinczy. Érthető tehát, hogy 1785-ben Gessner-fordítását Rádaynak küldi, mivel olyan bírálót keres, „. . . aki hibáit érzékeny fülekkel és szemekkel érezze, és aki azokat nékem egész szabadsággal tudtomra adja. Nagyságodon kívül nem ismerek senkit, aki kívánságom teljesíthetné." (KazLev, I. 77.) Ezzel indul meg levelezésük s kezdődik baráti és munkatársi kapcsolatuk, mely Ráday haláláig tart. Kazinczy ezúttal persze biztos volt Ráday elismerésében, bármilyen szigorú kritikusnak tartotta is. Beszélgetéseik során megismerhette ízlését, műveltségének irányát, mely nagyon is egybehangzott az övével. Igen jellemzőnek tartjuk, hogy nem eredeti művel, hanem fordítással jelentkezik Rádaynál. „Akkor, midőn én éltem, talán legokosabb volt fordítani jót s minél lehet, jobban, hogy követésre méltó példát adjon mind a teremtésben, mind a szólásban, s a kettő által az ízlést nemesítse" (i. e. 133.), s erre ösztönözte Ráday munkássága is, aki elsősorban fordító, interpretátor, átültető volt. Ráday az ókori klasszikusok mellett legszívesebben a német irodalomból fordított, a fordításra választott művek azonban már pontosabb képet adnak ízlésének idilli -