Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1981. 13/63. évfolyam

Tanulmányok - Tarnóc Márton: Riedl Frigyes (1856–1921) 882–898. p.

890 Tarnóc Márton Huszonkilenc féléven át heti négy órában egyetlenegyszer adta elő a kezdetektől saját koráig a magyar irodalom törté­netét. Ismételten csak Arany, Petőfi, Vörösmarty költészetét tárgyalta: megértésükhöz, jellemzésükhöz új utakat keresett és talált. Egyetemi előadásaiból nőtt ki Petőfi Sándor című könyve, mely halála után 1923-ban jelent meg. Vörösmarty­előadásainak köszönhető, hogy a későbbi kutatás a nagy romantikus költő különleges lírai értékei felé fordult. Az igazi értékek iránti fogékonyságára mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy röviddel a költő halála után, Ady Endre-viták kereszttüzében álló költészetét tanítványaival szemináriumi foglalkozás keretében megbeszélte. Arany János pedig, mintegy vezérlő csillagként, végigkísérte egész pályáján attól a pillanattól kezdve, amikor 23 éves fejjel Arany Próza dolgozatait ismertette a Budapesti Szemle 1879-es évfolyamában. Egyetemi tanárságának első tanévében, 1905/1906-ban, amikor a Gellért-legenda symphonia Ungaro­rum-témáját részletesen fejtegette, annak minden értelmezési lehetőségét bemutatta, a jelképiség iránt oly fogékony tolla olyan mondatot vetett papírra, melyben Horváth János nem­zeti klasszicizmus-koncepciójának sugallata is benne foglalta­tik: „A magyar költészet legelején tehát egy parasztleány áll az ő munkadalával, a magyar költészet legcsúcsán is egy paraszt­ember áll — önök bizonyára tudják, kire célzok."19 Hogy milyenek is voltak ezek a papírszeletek, és mi volt rájuk írva, Reichard Piroskától tudjuk, akinek később sajátos jegyzetelési rendszerét megmutatta. Mintegy 7 X 12 cm nagy­ságú, különböző színű papírszeletek voltak ezek: „színben egyező számozott lapokra írta pl. a korrajzhoz szükséges adatait, más színűekre a tárgyalt író életrajzához szükségeseket, ismét más és más színűekre az egyes művekre vonatkozó rövid, csak neki világos jelszókat.­" * 18 Uo. 164. 15 A régi magyar irodalom története. L m. 57-58.

Next