Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1982. 14/64. évfolyam
Műelemzés - Rónay László: Nyugati magyar líra – két nézetből 744–751. p.
Szemle 747 A Vándorének közülük is bemutat néhányat. Vannak, akik vitatják ezt, a magunk részéről azonban egyetértünk Béládi Miklós elképzelésével, hiszen ő arra törekedett, hogy lehetőségei szerint hű képét adja a nyugati magyar lírának, s ebben a képben ezek a színek sem elhanyagolhatók. Hiszen az elismerten nívós külföldi magyar folyóiratokban meglehetősen gyakran találkozhatunk dilettáns versekkel, mintegy annak bizonyságául, hogy a „versírógép" odakint is szorgalmasan működik. A hiba csak ott érhető tetten, amikor e lelkes versírók abban a hitben leledzenek, hogy „költeményeiket" idehaza rendkívüli megbecsülés övezi, „s úgy másolgatják őket - ezt a derűs elképzelést nemrégiben olvashattuk egyikük írásában -, mint a középkori szerzetesek a pergameneket". Inkább azt mondhatjuk, hogy hazai folyóirataink jó érzékkel válogatnak a nyugati magyar irodalom termésében, s az időt álló, értékes alkotókat hazai publikációikból is megismerhette az olvasóközönség. Mielőtt a két antológia legjava terméséről szólunk, érdemes röviden visszapergetni előzményeiket, már csak azért is, mert a nyugati magyar költészet rövid történetének igen fontos dátumait jelzik a különféle versgyűjtemények. Odakint ugyanis az állami támogatás meglehetősen ismeretlen fogalom, s a gyűjteményes kötetek megjelentetése a bennük szereplők anyagi áldozatát is szükségessé teheti. 1956-ban jelent meg az első figyelmet érdemlő nyugati antológia, a Tíz év versei, 62 (!) költő 142 versével. Ebből a nem kis számú lírikusból ma már csak Csiky Ágnes Mária, Fáy Ferenc, Flórián Tibor és Kannás Alajos nevét jegyzik. 1959-ben Szabó Zoltán kilenc költőt mutatott be, s maga a szám is jelzi, hogy elődjénél jobb minőségérzékkel, szigorúbb válogatásban. Egyik kritikusa mégis „gyatra és céltalan könyv"-nek nevezte, ami annak bizonysága, hogy sehol a világon nem könnyű vállalkozás antológiát szerkeszteni. Az Új égtájak versválogatása 1969-ben jelent meg, Határ Győző Bevezető őszinte beszédével. Tizennégy költő száztizenhárom verse olvasható benne. Valamennyien írnak ma is, némelyikük a nyugati magyar líra kiemelkedő alakja. Ennyi hát az előzmény. S ezek ismeretében még inkább megbecsülheti az olvasó Béládi Miklós munkáját, aki mindenfajta szélsőségtől óvakodva a nyugati magyar irodalomnak hiteles képét adta gyűjteményében, hiszen minden jellemző és fontos alkotót bemutat ugyan, de érezhetően az igazi tehetségekre helyezi a hangsúlyt. Ezek — születésük sorrendjében: Bakucz József, Horváth Elemér, Vitéz György és Gömöri György. (Természetesen amikor tehetségekről szólunk, nem az emigráció legtekintélyesebb öregeire gondolunk, hanem azokra a lírikusokra, akik húszegynéhány éves korukban hagyták el hazánkat, s ma negyvenesek-ötvenesek.)