Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1984. 16/66. évfolyam
Tanulmányok - Kun Miklós: Emlékezés Radnóti Miklósra 233–239. p.
234 Kun Miklós emlékezése Radnóti a tanév után meghívott a lakására. Két nagynénjével lakott együtt, akik közül az egyik teljesen arterioszklerotikus volt: egy fotelben ült és alig tudott megmozdulni. A másik nagynéni nagyon kedves, mozgékony, barátságos idősebb hölgy volt, aki megvendégelt minket süteménnyel. Ő Miklóst egészen anyaként kezelte. Én szegedi származású vagyok, sok szegedit ismertem, s azok közül többekhez elvittem Radnótit. Jártunk Reitzeréknél, akiknek Új-Szegeden volt egy gyönyörű kis villájuk. Náluk Reitzer Bélával került ismeretségbe majd barátságba Radnóti. Reitzerék gyakran meghívtak bennünket vacsorára, a szűkös menzai ebéd után nagyon jól esett az óriási vacsora. Kárász Mariskának uzsonna-vendégei lettünk, ahol Ortutay Gyula is velünk volt. Elvittem őket Ligetiékhez. Ligeti nyomdatulajdonos és a Délmagyarország című újság egyik szerkesztője volt. Magda nevű lánya velem járt az orvostudományi egyetemre, így alakult ki szegedi közös életünk Radnótival és szűkebb baráti körével. Az akkor alakult szegedi fiatalok körének az egyik fővezére Buday György, a grafikus volt. Bibó Pista messze a legkulturáltabb és legokosabb tag volt köztük; nagyon tiszteltük és szerettük. Én kültagként szerepeltem mellettük. Akkoriban meglehetősen vonalas kommunista álláspontot képviseltem, és túl népiesnek tartottam őket: idegenkedtem az ideológiájuktól, s mind Radnótit, mind a többieket balfelé igyekeztem elhúzni. Személyileg nagyon szerettem az egész társaságot, és közösen rengeteget sétáltunk, beszéltünk, vitatkoztunk. Radnóti Miklós már szegedi egyetemista korában íróként akart érvényesülni: elszántan költő volt. Én sokat vitatkoztam vele. Helytelenítettem, hogy otthagyta a textilességet. Azt magyaráztam neki, hogy az ő politikai beállítottsága mellett sosem fog tanári állást kapni. Politikailag ő akkor százszázalékosan antifasiszta, polgári demokrata elveket vallott. Radikális és kommunista-szimpatizáns volt. Könyvei között Marx és megöleltem, és ezzel kezdődött a barátság, amelyik egészen a haláláig tartott.