Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1985. 17/67. évfolyam
Tanulmányok - Tandori Dezső: Tártság és zártság Kosztolányi verskezelésében 1–21. p.
Kosztolányi addig rejtett hatásokat érvényesíteni. A verskezelés összetettsége révén a befejezéseknek valami külön készülődése van, a versnek nem okvetlenül az előtte lelhető eleméhez kapcsolódnak, hanem feltárják vonulatukat, a költemény tárgyi és időbeli világával szemben akár ha sugallatos ellenjátékot folytatott volna az, s mindenképpen már meghaladás volt. A szegény kisgyermek panaszai, az óriásciklusnak is nevezhető versegyüttes egy-egy darabja egyszerűen nyitva zárul, továbblépést készítve. Még efféle, színleg végleges kijelentések is, mint a „mint aki a sínek közé esett", egyszerűbb lebegtetésnyiek, s a következő ciklusdarab az „és . . ." kezdéssel félreérthetetlenné teszi a befejezetlenséget, visszafelé sugározva. Valami meseszerű érezhető a Kisgyermek bűvöletében, s a kezdések általában visszautalnak, az előző záradékok anyagára épülnek, nemcsak a hangnemet folytatják, de a tematika lényegét is. „Jaj, hányszor néztem jó arcába hosszan, / míg ...", írja a doktor bácsiról, „ködös habok közt ringatóztam". S a következő rész még rímelésével is lecsap erre: „Múlt este én is jártam ottan". A vers, azaz a ciklusdarab befejeződése merőben formai gesztussal — ugyanez. A stilizáltság révülete játékossá teszi a megrendültséget is, mint például amikor a gyermekek a halállal — „ó, a halál", olvassuk a kiugratott hangsúlyos kezdő sort itt — küszködnek, és „játékpuskánkat fogjuk ellene", ennyiben marad a dolog. A valódi zártság vagy tágabbra zártság eseteit a kisgyermek nem mutatja meg. A folytatás feltételezése a verset nem engedi valódi végponthoz jutni. Álvégződések ezek, ám tulajdonképpen visszahatnak az előttük felvonuló matériára is; fordítottja, merőben eltérő változata az ilyen az ellentételesen előkészített vers-zárlatnak, amelyről a későbbiekben szó lesz. Az Azon az éjjel kezdetű, majd a makacsul ismétlődő sort Azon a reggelit módosító vers nem is akar teljes egészet formázni. A litániás hangnem, mely később kifejtetten is visszatér Kosztolányinál, szüntelen folyamat kiragadott részét