Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1985. 17/67. évfolyam
Tanulmányok - Kispéter András: Gyóni Géza kálváriája 61–78. p.
Gyóni Géza nyugatra keltette fel. „Rákosi Jenőt köszöntöm e verssel" — írja Gyóni, s ennek alapján Rákosi méltán hihette, hogy Gyóni az ő híve, versében az általa annyit kárhoztatott Ady Endrével és „felekezetével", a modern nyugatos irodalommal hadakozik. De okot szolgáltatott erre maga a vers is: „Hol vagytok most, kis 'intellektuelek' — kérdi Gyóni — (. . . ) Szent nyugat előtt rajongva térdeplők", „Gúnyos mosolygók ideálra, honra", „Kik Ígértétek a szent Holnapot", „Hol vagytok mostan, fránya franciások, / Kis erotikák, tucatóriások?" és így tovább. A verset nemcsak Rákosi Jenő értelmezte túl, de Ady és a nyugatosok is joggal ellenük irányuló támadást láthattak benne, holott Gyónitól mi sem állt ennél távolabb. Rákosi Jenő pedig a látszatot igyekezett a maga javára fordítani, s Gyónit Adyékkal szemben mint a kor reprezentatív költőjét ünnepelte. „Jenő bácsi egyszerűen ki akart tagadni bennünket a magyarságból — emlékezik vissza Juhász Gyula — (...) a szegény Gyóni Gézával próbálta agyonpaskolni Adyt". A vita a vers megjelenése után csaknem egy esztendővel, 1915 októberében robbant ki, amikor Gyóni már a krasznojarszki fogolytáborban raboskodott. A közvetlen okot hozzá Ady egy magánlevele szolgáltatta. Két budapesti tanuló megkérdezte Adyt, mi a véleménye Gyóni Géza költészetéről. Ady válaszlevelében többek között ezeket írta : szerencsére nem jó bányász..." A levél valamiképpen Rákosi Jenőhöz került, ő pedig kapván az alkalmon, leközölte azt a Budapesti Hírlapban, és Dunántúli néven úgy „védte meg" Gyónit, hogy közben élesen támadta Adyt és „felekezetét", a modern költőket. Gyóni háborús költészete nyilvánvalóan csak ürügyül szól „Gyóni (Áchim) Géza sohase volt költő, s nem is lesz. Ezt még egy világháború sem tudta megcsinálni. Fiatal újságírószimattal s kényelmetlenül kényelmes helyzetében transponálta igaz poéták formáit s hangulatait. Természetesen elsősorban engem bányászott ki, de 3 Uo. 7. 274.