Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1985. 17/67. évfolyam
Tanulmányok - Kispéter András: Gyóni Géza kálváriája 61–78. p.
KISPÉTER ANDRÁS GYÓNI GÉZA KÁLVÁRIÁJA Száz esztendeje született a „tragikus dicsőségű" magyar bárd, a szibériai óriás kalitka „énekes madara" Gyóni Géza. Kortársai közül többen a spártaiakat lelkesítő, dalaival győzelemre segítő ógörög poéta, Türtaiosz, mások a szabadságharc dalnoka, Petőfi Sándor utódját vélték benne felismerni. Mindkét párhuzam éppoly hamis, mint az a felfogás, mely a háborút az 1848—49-es magyar forradalom és szabadságharc folytatásának tekintette a cári zsarnoksággal szemben. Az első világháború kitörésekor számosan vallották ezt a nézetet, köztük a magyarországi szociáldemokrata párt sajtóorgánuma is : „A legázolt orosz forradalom, a szabadságharc és demokrácia nagy eszméi hajtják előre e szörnyű mérkőzésben a mi oldalunkon a katonákat" — olvashatjuk a Népszava 1914. augusztus 31-i számában. Kitűnő írók, költők, művészek, tudósok álltak kezdetben egyértelműen a háború mellett. Juhász Gyula „csodálatos napok"-ról énekelt: „Világosért fizet ma vissza néktek / Rabszolgatartó cár, te földi szégyen, / E robogó, új magyar nemzedék!" (Világosért). E háborús hangulat ragadta magával a háború első hónapjaiban Gyóni Gézát is. Két év előtt még verssel tiltakozott a Bosznia elleni okkupációval szemben, melyben közkatonaként részt vett: „Mit bánom én Hispániát, / Ha gyémánt hegyeket terem" — írja a Cézár, én nem megyek című versében — „Bitangul a mészárszékre / Cézár, én nem megyek." Az ismeretlen vidéki költő nevét a háború tette — nem éppen szerencsés körülmények között — egycsapásra ismertté. Közkatonaként került 1914 nyarán a lengyel csatamezőre.