Nagy Péter szerk.: Irodalomtörténet, 1992. 23/73. évfolyam
Dialógus - Haiman György: Kner Imre és kora magyar irodalma. (Visszaemlékezések.) 90–98. p.
Forum „Alig, alig van ma magyar író, aki egész ember érző lelkét viszi írásaiba. De van." E célzásnál nem sokkal többet utal vasárnapos korszakára, amikor Kőhalmi Bélának nyilatkozik a Könyvek könyvében 1918-ban. Bőven szól azonban olvasmányairól, amelyek gyermekkora óta óriási szerepet töltöttek be életében. Ifjúságát a nagy Petőfi-díszkiadás és a centenáriumi Jókai határozta meg. Fiatalkorában Strindberg nyitotta ki a szemét, aki üdvözölte azt a fejlődést, amely „az irodalmat megszabadítja a )) művészet ( rabszolgaságából". Az író immár leszállhat saját kora valóságába, amely az önéletrajz felé vezet, így talál Kner — Zola után — legnagyobb irodalmi élményeire, Strindberg, Ibsen és Hauptmann teljes életművére. Majd Thomas Mann következett és német írók egy sora, vagy más nemzetiségűek, de német fordításban... A német kultúrához való kötődése — ez a szellemi többlet, amely nem ingatta meg, sőt gazdagította magyarságát — 1904-1905-ös lipcsei tanulmányaira vezethető vissza. Szakmájának múltja és jelene is ilyen irányba orientálta. A német nyelvet páratlan tökéletességgel művelte, nemzetközi fórumokon elmondott beszédeiben és külföldi publikációiban is. (Félreértés ne essék: otthon soha nem beszélt németül, amint ez a Monarchia idején magyarországi osztrák beütésű vagy zsidó családokban szokásban volt.) Nem a német kultúra iránti egyoldalú tisztelet, más okok késztették szkepticizmusra korának magyar irodalma iránt. (Még mindig 1918-ban.) „... a mai magyar irodalom elfordult a tartalomtól a forma kedvéért... Az írás- művészettúlteng, eszközből céllá lépett elő, a bravúr virágzik, de nem érzünk eleven emberi sorsokat, igaz részvétet a magyar regényekben, a magyar drámákban szinte soha". — Ritka kivételként említi Adyt és Móricz Fáklya című könyvét (amely az előző évben jelent meg).3 3 Kőhalmi Béla: Könyvek könyve. Bp. 1918. 218.