Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1993. 24/74. évfolyam

Tanulmányok - Ferenczi László: Petőfi Sándor 102–151. p.

PETŐF­I SÁNDOR mert nem kérkedett vele, nem tolakodott, az az ő ízlése volt, nem erőltette senkire. Ő volt az egyetlen ember, akinek soha czilinder a fején, frakk a testén nem volt és aki soha operába nem ment. — És még egy különcségére volt büszke Petőfi: arra, hogy se tudóstársasági, se Kisfaludy-társasági tagnak nem hagyta magát választani." A leírás, novella vagy mítosz hőse Petőfi Sándor, az el­beszélője vagy megteremtője pedig az ifjúkori barát, Jókai Mór, a század legnagyobb magyar regényírója, akit az előbbi, egyik lelkes, hálás és egyszersmind adakozó kedvű versében „kietlen éjem hamvadhatatlan csillagáénak jósolt. A szenvedélyes ifjú költő, aki kifosztottnak, megcsaltnak érezte magát, mert a korban a barát szó már csak gúnyosan csenghet, úgy jövendölt, hogy Jókai egy világ ellenében is hű marad hozzá, a majd korán elhalálozóhoz. Beteljesült a jóslat mindkét tagja. Négy évvel később Petőfi már nem volt az élők sorában, meghalt a magyar szabadságharc egyik utolsó csataterén, és barátja több mint fél évszázadon át őrizte emlékét és teremtette mítoszát. Együtt adtak jelentést a napnak, 1848. március 15-ének, közös felkészülésük művének, a magyar forradalom, majd szabadságharc nyitá­nyának. A társadalmilag közös sikert, noha Petőfi volt kettőjük közt a rangidős, hamarosan súlyos és jóvátehetetlen szemé­lyi konfliktus követte. Asszonyok miatt szakadt meg barátsá­guk, a felszínen legalábbis, mert a túlélő Jókai művében az rendíthetetlenül virágzik tovább. Már Jókai sem helyeselte Petőfi házasságát 1847-ben. A választott és kikövetelt hitvest - a haladó közvélemény drukkolt a költőnek - csaknem csúnyának és ízléstelennek tartotta. De szelíd volt, és

Next