Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1993. 24/74. évfolyam

Tanulmányok - Ferenczi László: Petőfi Sándor 102–151. p.

FERENCZI LÁSZLÓ Petőfi Sándor Mennyivel jellemzőbb egy-egy civilizáció írójára az, hogy mikor élt, mint az, hogy hol. (Illyés Gyula) A portré. „Halvány szikár arcza letörölhetetlen dacz kifejezé­sét hordta magán mindig, semmi más árnyalat fölvételére nem volt képes; rendbeszedhetetlen sűrű haja felállt az ég felé; orra római szabású volt, de kissé hegyes; szemei bátrak és szögezők, homloka nyílt, ajkai szépek; csak mikor nevetett - és nevetése olyan volt, mint egy kínzotté, még a hangja is hozzá - olyankor tűnt ki egy a sorból kiálló hegyes fog felülről, mely valami daemoni kifejezést adott arczának: mikor megbosszantottam valamivel, ezzel a hegyes foggal szokta a fejemet megszúrni. - ­Mint egész modorában, úgy külviseletében is szerette Petőfi a geniális különbségeket. Frakk- és czilinderviselő kor volt az. A nemzeti szellem néha-néha egyet vonaglott az uralkodó divat ellen. A feltörő lángelmék még új divatokat is adtak a kortársaknak. Petőfi is kezdett magának új divatokat. Egyszer Csokonai prémes mentéjét vevé fel, s viselte világ bámulatára; máskor eszébe jutott virágos atlaszból varratni attilát, hozzá mond­vacsinált hallatlan formájú pörge, de mégsem pörge kalapot tenni fel, hogy Pálffy egyszer azt mondta róla: »Mikor ez a Sándor elénk jön, mindig rajta van valami, hogy az ember vele álmodik«. Csakhogy ez a különcség neki mind illett, 102

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék