Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1996. 27/77. évfolyam
Tanulmányok - Fried István: Petőfi Sándor „zenei” önarcképe 114–128. p.
petőfi sándor „zenei" önarcképe bibliai képpel gazdagított befejezése mindenképpen elüt a közelébe helyezett versektől. De vajon bizonyos-e, hogy Palermo forradalma váltotta ki Petőfiből a zsarnokölő Brutus szellemét megidéző költeményét? És ha véletlenül a január 27-i nápolyi forradalomra reagált? Az első két sor nem vonatkozhat-e arra, hogy Palermo után Nápoly következett, a többes szám, a sóhajok, amelyekből égiháború lett (ez az ellentét emlékeztet, noha igen halványan, az előző vers hasonló szókincs-töredékére), vajon nem a forradalmi hullámra utalhatnak? Kérdéseimet nemigen lehet filológiai adatokkal alátámasztani, de feltétlenül meg kellett kérdezni a kronológiai lehetőségek végiggondolása miatt. Hiszen a közelebbről szemügyre veendő vers besorolása miatt is jó volna tisztábban látni. Mivel itt már határozott időmegjelölést találunk: a Rózsavölgyi halálára alatt ott a pontos dátum: Pest, 1848. január 29. Mielőtt beletekintenénk a versbe, néhány szó arról a kétségről, amely a vers datálásával kapcsolatban elfogott. Rózsavölgyi Márk 1848. január 23-án halt meg.11 Az Életképek január 30-án közölte a halálhírt, ezek szerint a verset Petőfi korábban vagy aznap tudta meg, és ezért lenne igazolható a január 29-i dátum. Csakhogy a költemény február 20-án látott csak napvilágot az Életképekben,12 eszerint viszont majd egy hónapig hevertette a költő íróasztalfiókjában.13 Vajon miért? Még egy apró adat kívánkozik ide. Petőfi Sándor 1848. január 29-én vidám hangú levelet írt Arany Jánosnak, a tőle megszokott derűs-tréfás tónusát, amelyet semmiképpen nem tudok egyeztetni a Rózsavölgyi halálára megrendültségével, helyenként komorságával, a „magyar karakteri szentimentalizmus" természetrajzával. A levélben van szó arról, mit ír a költő: „Én most Lehelt írom..." - árulja el a költőtársnak,14 egyetlen szóval sem említve meg gyászát, amelyet az alig egy hete elhunyt, személyesen is ismert 15 muzsikus halála miatt érzett. S ha véletlenül(?) még tartott mámoros hangulata az itáliai forradalmak hírének hallatán, s ez indokolja derűjét, akkor sem igazán odailleszthető ez a teljesen más tónusú vers. Bevallom tanácstalanságomat. A január 29. mellett szól az, hogy a halálhír okozta felindulás verset eredményezett, olyat, amelynek ürügyén a maga arcképét festhette tovább, összhangban a Magyar vagyok önportréjával. Minden más ellene szól. A következő vers, Az országgyűléshez sem könnyíti meg helyzetemet, bár ott az 1848. februári keltezés elfogadható, valószínűleg február 5. után született meg a vers, az országgyűlés februári vitáihoz szól hozzá a költő, hogy a maga napirendi javaslatát adja elő. Azt, amely a napirenden nem szerepel[hete]t[t]: a sajtószabadság problémáját. A Rózsavölgyi halálára verselésében sem az előző, sem a következő költeményre nem emlékeztet, hangütésében sokkal inkább korábbi verseket idéz: „Csak én járok a faluban Egyedül, Keresem az álmot, de az Elkerül...", vagy: „Rég elhúzták az esteli Harangot, Ki az, aki még mostan is Barangol?" Versünkben meg: „Vén muzsikus, mit vétettem én neked, Hogy mindig csak szomorítasz engemet?" 117