Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1997. 28/78. évfolyam
Tanulmányok - Menyhért Anna: A kortárs olvasás és az újraolvasás alakzatai a Tandori-recepcióban 547–566. p.
MENYHÉRT ANNA sértettsége) onnan erednek, hogy számára nem „kiásottak" azok az utak/járatok, amelyeken keresztül belehatolhat a műbe, folyamatos és az elején nagyon fárasztó, „gyönyört" (Barthes) nem okozó „ásásra" kényszerül. Az utána következők a már megkezdett vájatban folytatják ezt a végtelen, „célt" sosem elérő ásást, esetleg kis oldaljáratokat ásnak, és ekképpen módosítják a lehetséges értelmezési alakzatokat („A kérdezés irányát kell megváltoztatni ahhoz, hogy valamit máshogy láthassunk" - írja Jaup68), vagy pedig - ahogy Farkas Zsolt teszi - megpróbálják berobbantani a járatot, arra akarva kényszeríteni a többieket, hogy új utat ássanak. A többiek viszont tudják, hogy könnyebb a robbanás helyéről a törmeléket eltávolítani, és így a megszokott útvonalhoz visszatérni. Farkas Zsolt például felrója Tandorinak, hogy „levédi az írást", mert „A reflexivitás e fokán álló szöveg minden kívülről érkező kritikát érvénytelenné tesz", miközben gyakorlatilag ő maga is ezt a technikát alkalmazza, amikor azt mondja, hogy: „...ha igaza van a kognitív disszonancia elméletének, akkor az, aki egyáltalán Tandorit becsületesen (vagyis legalább egy könyvet el)olvasott, az nem érthet velem egyet, aki viszont nem (bírt elolvasni egyet sem), az feltétlenül (egyetért velem)..." Ezen kijelentés olvasása után elég nehéz állást foglalni a Tandori-jelenség „ügyében",64 de ugyanakkor kényszerít is az állásfoglalásra; az ember eldöntheti, mert el kell döntenie, hogy melyik kategóriába óhajt beletartozni. (S vajon Farkas Zsolt miféle sajátos lény, akire nem érvényesek ezek a kategóriák? Most olvasott vagy nem olvasott Tandorit? Esetleg olvasott és mégse szereti?) Úgy aztán nem véletlen, hogy miután Farkas Zsolt írása Tandorit a kilencvenes évek kánonjában elfoglalt helyéről próbálta meg kimozdítani, az ellenkező irányú gesztusoknak nagyon elkötelezetteknek kellett lennie ahhoz, hogy „a Tandorit olvasó és szerető" kategória igazát bizonyíthassák, és ily módon Farkas Zsolt - legalábbis a dolgok jelen állása szerint - nem járt sikerrel, inkább csak a nagyon erős szembefordulásnak (egy helyre koncentrált robbanás) köszönhetően - előkészítette a terepet (a robbanás utáni helyreállítási munkálatok számára) a kanonizációt minden eddiginél jobban megerősítő írás számára, amely pedig Babarczy Eszter tollából származik, s A szent melengetett helye címet viseli 70 - a szentté avatás pedig, mint tudjuk, nem más, mint a „canonisatio".71 Babarczy Eszter írásának azonos című alfejezete a „szent melengetett helye"ként a verebeket nevezi meg, „...nem feledkezve el teljesen arról a tényről, hogy volt már egy szent, aki értett a madarak nyelvén [...] Szent Ferenc." Tandori tehát szent, és ért a madarak nyelvén. Ez utóbbi egyébként, úgy tűnik, nem egyedül Babarczy Eszter véleménye: feltűnően sokszor illeti Tandori műveit a recepció a „dadogás" szóval (különösen a Koppár Köldüs kapcsán), melynek az etimológiai szótár szerint második jelentése a „fecsegés" (mert a gyorsan és sokat beszélő ember beszédét ugyanolyan nehéz érteni, mint az akadozva beszélőét). A „fecsegés" szó pedig a madarak beszédét jelenti eredetileg. 560