Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1997. 28/78. évfolyam
Tanulmányok - Kulcsár-Szabó Zoltán: Hozzászólás Menyhért Anna A kortárs olvasás és az újraolvasás alakzatai a Tandori-recepcióban című dolgozatához 567–570. p.
Hozzászólás Menyhért Anna A kortárs olvasás és az újraolvasás alakzatai a Tandori-recepcióban című dolgozatához Az irodalmi folyamatok történeti dimenziókra is érzékeny tanulmányozói számára újra és újra lefegyverzően pontos észrevételként igazolódhat Paul de Man azon elgondolása, mely szerint az irodalom - a modernség fogalmából kiindulva - úgy írható le, „mint egy entitás szüntelen ingadozása saját létformája körül". A Tandori-recepció eddigi története bizonyító értékű lehet ebből a szempontból, hiszen elképzelhető egy olyan narratívaként, amely tulajdonképpen nem más, mint az irodalom öndefiníciója ezen alakzatának szintagmatikus kiterjesztése. Nyilvánvaló persze, hogy az imént idézett kijelentés - lényegéből adódóan -csak akkor értelmes, ha ez az expanzió és visszafordulás együttes jelenlétében elgondolható mozgás minden irodalmi folyamatot jellemez, hiszen ezek valamilyen formában kivétel nélkül tematizálják az „irodalmiság" problematikáját - az idézett de Man-tanulmány (Literary History and Literary Modernity) általánosérvényűséget sugalló nyelvhasználata is felhívhatja a figyelmet erre. Maga az olvasási folyamat például, amely de Man egy másik tanulmánya (Lyric and Modernity) szerint a „modernség" fogalom egyetlen lehetséges jelöltje (hiszen ez az irodalom „jelenbeli" létezésére vonatkozik), szintén nem lehet független ettől a mozgástól, amelyet ebben az értelemben mindenfajta recepciótörténet egyik szervezőelvének kellene tekinteni. A Tandori-recepció mégis azon történetek közé sorolható, amelyeknél érdemes külön figyelmeztetni erre az alakzatra, ugyanis mivel végig szorosan kötődik az „irodalmiság" mibenlétére vonatkozó különböző elgondolásokhoz - reflektálja, sőt - mint történet - meg is jeleníti ezt a mozgást. Menyhért Anna recepcióelemzése is ezt a következtetést sugallhatja, amikor a folyamatot olyan történetként jellemzi, amelyben Tandori költészete „antiköltészetből" „a lírává" válik (547). Vagyis azáltal, hogy Tandori műveinek egyik legfontosabb hatásfunkcióját abban volt szokás felfedezni, hogy folytonosan provokálják a különböző (az esztétikum mibenlétére vagy a líra fogalmára stb. vonatkozó) elvárásrendszereket, kritikai fogadtatásuk óhatatlanul az „irodalmiság" megragadásáért folytatott küzdelem és e küzdelem kudarcának színterévé vált. Még egyszer visszafordulva a Menyhért Anna által is előszeretettel citált de Mannak az „irodalmiságra" vonatkozó elképzeléseihez, úgy tűnik, az ilyen folyamatok teszik beláthatóvá, hogy miért vall kudarcot az irodalmiság (akár dinamikus) meghatározására tett minden olyan kísérlet, amely ehhez csak az „irodalom" fogalmát használja fel. A de Man idevonatkozó, elszórt megjegyzéseit „összeolvasó" David Martyn szerint a dekonstrukció eme változata felől nézve az irodalom nem gondolható el különböző tulajdonságokkal rendelkező „tárgyként", csakúgy, mint az önnön kanonizációja ellen folytatott küzdelem sikertelensége. A meghatározáshoz tehát az „irodalom" mellett a „kánon" (de 567