Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1997. 28/78. évfolyam
Tanulmányok - Fried István: „Nem váromladék ez. Csárdának romjai.” Kisfaludy Sándortól Petőfi Sándorig 3–21. p.
„NEM VÁROMLADÉK EZ. CSÁRDÁNAK ROMJAI." magyar nyelvű változatait, másrészt megteremti magának azokat az előszövegeket, pontosabban kiválasztja magának, és előszövegévé avatja azokat a költői kezdeményezéseket, amelyekkel szemben teheti egyértelművé (a maga számára) álláspontját. Petőfi Sándor Kisfaludy Sándor Regéit választotta vitapartneréül, annak ellenére, hogy ezek a regék az 1840-es esztendőkre egy meghaladottnak tekintett költészet élő emlékei voltak. Az 1830-as évek közepére már teljesen nyilvánvalóvá lett, hogy Vörösmarty Mihálynak a Victor Hugóéhoz mérhető (mérendő) romantikája másféle múltszemléletet, de másfajta költőmagatartást is képviselt, mint Kisfaludy Sándornak Veit Weberből kiinduló, az egykorú színművek intrikus játékaival rokonságot tartó rompoézise; az a másodlagosan „romántos", de korántsem romantikus tájfelfogás, amelyet Kisfaludy Sándor a leginkább a horatiusi vagy/és matthissoni múlandóság-ideával kapcsolt össze, tiszteletre méltó régiségként aposztrofáltatott, míg Vörösmartynak orientalizmussal egybekötött „byronizmus"-a az ártatlanságát az ellenséges társadalomban elveszítő, egyéniségét ki nem élhető szubjektum tévelygéseit szövi bele a történelmi látomásba. Ez a történelmi látomás ugyan a magyar történelem válságos évtizedeire utal, ám ez az utalás nem több halvány háttérrajznál, az individuum és a világ küzdelme nem magyar történelmi kulisszák között bonyolódik. Kisfaludy Sándor Regéi szintén a személyes szférában lejátszódó, ám történelmi fordulatoktól meghatározott eseményeket mutatnak be, állandóan szem előtt tartva azokat a részben nemzetkarakterológiai, részben történetszemléletivé vált toposzokat, amelyek a sematikussá deformálódott történetekből kiolvashatók: hűség-hűtlenség-intrika-erkölcs-honszeretet-önfeláldozás-visszavonás stb. mentén haladnak a történések, amelyek fő színhelye egy, Kisfaludy Sándor korában már romos vár. Amelyhez a történetet kapcsolva alakul ki egy műfaj, a verses rege, amelyet ugyan az 1840-es évekre lehetett korszerűtlennek tartani, de amely elég variábilisnak bizonyult ahhoz, hogy még Petőfi (Salgó) és Arany (Katalin) éljen vele. Kisfaludy Sándor szerencsés kézzel egyesített egy - többnyire - rémtörténetet egy műfaji kísérlettel, s így egy ismerős fordulatokkal teli eseménysorozatot sikerült olyan verses műfajjá alakítania, amely (főleg eleinte) a hazai történeteket, a morális tanulságot, az ismerős táj megjelenítését, valamint a hazafias költészet kifejezéskészletét együtt prezentálta, s a kortársak szemében ezáltal a hitelesség látszatát keltette. „Lakásom romános körében [...] naponként látom a váromladékokat" - írja Kisfaludy Sándor a Regék a magyar előidőből előszavában, a Csobánczot maga nevezi „agg regé"-nek, a Tátikában ezt megismétli: „Im! halljad, egy agg rege: / Tátika most csak omladék / S vércse lakta váráról, / S két fiatal magyar szívnek / Szerencsétlen sorsáról." A három énekből álló Somló előhangja meg összegzi azt a módot, amiképpen Kisfaludy Sándor szembesít jelentős múltat, kijelöli a történelemlátás irányát és határát, egyben az elfajzott jelent ostorozó, a régében a történelemértelmezés és a jelenbírálat kettősébe állító szemléletet is körvonalazza. S miközben terjengősen veti össze .