Kabdebó Lóránt szerk.: Irodalomtörténet, 1997. 28/78. évfolyam
Tanulmányok - Fried István: „Nem váromladék ez. Csárdának romjai.” Kisfaludy Sándortól Petőfi Sándorig 3–21. p.
FRIED ISTVÁN „Nem váromladék ez. Csárdának romjai." (Kisfaludy Sándortól Petőfi Sándorig) „Amely föld pusztulóban, Haldoklófélben van, amelynek már Nem használ sem eső, sem napsugár. Az a költő könnyhullatásitul S mosolygásától újra fölvirul." (Petőfi Sándor: Adorján Boldizsárhoz) A költő rontó-javító, (át)rendező-teremtő hatalmát igazolja az e dolgozatom nyitányául szánt két Petőfi-idézet: a cím, amelyben egy költészet jellegzetességeit, szinte programadó állásfoglalását vélem fölfedezni, s a mottó, amely nem egyszerűen a költészet, hanem a Petőfi által korszerűnek és világszerűnek minősített poézist alkotó költő-lét és költői magatartás leírását adja. Mindkét idézet ellentétet állít az olvasó elé. Az első látszólag egynemű elemeket szembesít, s a tárgyi tapasztalaton túl kétfajta költői tájékozódás rövid exponálását adja, a hagyományos fenn-lenn dichotómiát meghaladva a XVIII. század közepétől-végétől az európai literatúrában (regényben, versben) mind több jelentéssel felruházott romok poézisét és poétáját látszik megidézni olyanformán, hogy (amiként A csárda romjai című versből kitetszik) szemléletet, asszociációkat, beidegződött frázist von kétségbe, ezáltal állításával egy másfajta szemlélet bontakozhassék ki. Hiszen a várnak a várrommal, a töredezett-töredékes jelennek az egészet sugallósugárzó múlttal való szembeállítását Kisfaludy Sándor oly erővel és hatással írta be a magyar költészet történetébe, hogy egyfelől elfedte a vele nagyjábanegészében egyidejű rokon képet-képzetet versbe foglaló költők hasonló kísérleteit, másfelől romnak, történelemnek, múltszemléletnek oly egységét tételezte, amely még akkor is érvényesnek vagy legalábbis hitelt érdemlőnek bizonyult, amikor már ennek a szemléletnek csak az emléke volt jelen a magyar irodalomban, azaz amikor már nem volt oly természetes megidézése. Petőfinek dolgozatom címében idézett megállapítása első megközelítésben nemcsak modalitásában tér el elsősorban Kisfaludy Sándor Regéitől, hanem a költői megszólalás regisztereinek vegyítésében is, abban a felfogásban nevezetesen, hogy fentebb stílben szintén lehet szólni olyan jelenségekről, amelyek nem igényelnék a retorizáltságnak ezt a magas fokát, továbbá ott, ahol Petőfi nem a tematika időszerűségét vonja kétségbe, hanem a hasonló tematikán belül mozdítja el a megjelenítést igénylő-érdemlő jelenéseket. Nem folytatja Kisfaludy Sándor metonimikus költői eljárásait, azt tudniillik, hogy akár Csobánc, akár Tátika. 3