Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 1999. 30/80. évfolyam
Tanulmányok - Sánta Gábor: A XIX. századi magyar próza Budapest-képe 190–216. p.
A XIX. SZÁZADI MAGYAR PRÓZA BUDAPEST-KÉPE Ezekre a polgárosodó, vagyis a szellemi szórakozások iránt is fokozott érdeklődést mutató, tehetős fővárosiak éppen úgy kíváncsiak voltak, mint a vidékiek, akiknek figyelme a szóbeszéd és folyóiratok hatására egyre inkább a Duna-parti kettős városra irányult. Információs igényeiket már a húszas évektől igyekezett kielégíteni a korabeli média. A sajátos fővárosi fény- és árnykép első elkötelezett formálóinak egyike az 1822-ben végleg Pesten letelepedő Fáy András volt, aki két évvel később például arról tudósította olvasóit, hogy „Hobbér kis világa zsibong itt Pesten körültem. Itt láthatod, mily hatalmas, mily egyedüli két rugó-toll az emberi társas életben az öröm-inger és haszonvágy. Nagyváros a zsibpiaca mindkettőnek [...]. Ama két inger embertömegeket hullámoztat szüntelen Pest utcáin, örök zsurlódást hoz elő köztök, és tehetségeket ébresztve szüli az életkönnyítő mesterségeket. A kitűnés vágya és fénylés dühe számtalan bohót idéz elő, kiknek sok alakú álarcaik mulattatják a bölcset"." Fáy András a későbbiekben is előszeretettel értekezik a fővárosról, nem hallgatva el a kifogásait sem. Hasonlataiban szívesen használja a „nagyváros"-t, mint olyan kifejezést, amellyel közérthetőbbé tudja tenni megfigyeléseit. Ezek közül talán az a megállapítása a legfigyelemreméltóbb, amely szerint „a nagyvárosok egy országban éppen azok, mik épületen az ablakok; kellő szám ezekből elegendő világot ad annak, sok igen szellőssé teszi azt". (Fáy efféle megfigyelései, ötletei és javaslatai döntő módon inspirálták a főváros modernizációján töprengő Széchenyi Istvánt.) Miután a szerzők jelentős része - Fáy Andráshoz hasonlóan - még maga is betelepülő, hőseik is többnyire Pest-Budára utazó vidékiek, akik tágra nyíló szemmel csodálkoznak rá a nagyváros furcsaságaira. Mindőjük előde nyilván Gvadányi József költeményének (1790) peleskei nótáriusa; Gaál György könyvének, A tudós palótának (1803/04) Farkáts Tamása éppen úgy, mint Kisfaludy Károly Tollagi Jónása (1823), akinek aztán szép számmal közvetlen követői is akadtak, mint például Lukács Lajos A pesti út (1835), Nagy Elek Pesti kalandok (1837), vagy Gaál József Egy kis tapasztalás (1843) című elbeszélésének fővárosban barangoló hősei. A Pest-Budát jól ismerő írók tolla nyomán a főváros lenyűgöző, izgalmas, sokszor még fogyatékosságaiban is vonzó képe bontakozik ki az egészen más jellegű kisvárosi vagy falusi körülmények között élő közönség előtt. Leginkább a pezsgő társasági élet és a szórakozás számtalan lehetősége kelthette fel a harmincas évek fővárosában játszódó elbeszélések és zsánerképek olvasóinak érdeklődését. „Pesten vagyok, barátom! - olvasható a Találkozások című novella elején. - Hazánk szívében, az ifjú Pesten. Nagy város, sok ház egy soron, egy lakáson, s én sok kalandra számolok." Vajda Péter pedig Pestre, mint „a magyar virágzás középpontjába invitálta vidéken élő olvasóit, hogy az ország fejlődőképességének leglátványosabb bizonyítékában gyönyörködhessenek.10 S ugyancsak ő az, aki a Gellérthegyen állva így fo-