Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 1999. 30/80. évfolyam
Műelemzés - D. Tóth Judit: A XIII. századi magyarországi vallásossságh két forrása. 641–644. p.
A XIII. századi magyarországi vallásosság két forrása (Árpád-házi Szent Margit legrégebbi legendája és szentté avatási pere: Boldog Margit élettörténete, Vizsgálat Margit szűznek életéről, magatartásáról és csodatetteiről) „ A magyar szentek tetteinek és csodáinak emlékét többnyire csupán a magyarországi irodalmi hagyomány őrizte meg és örökítette tovább, kultuszuk is legfeljebb a szomszédos népek körében vert - szerény mértékben - gyökeret. Mindössze két kivétel akad: Erzsébeté és Margité; ők ketten nemzetközi karriert futottak be." E szavakkal indította Klaniczay Tibor A Margit-legendák történetének revíziója című jelentős tanulmányát, amelynek szomorú vonatkozása volt, hogy a tanulmány sajtó alá rendezését és kiadását már fiának, Klaniczay Gábornak kellett elvégeznie, aki kötetük (Szent Margit legendái és stigmái, Bp., Argumentum Kiadó, 1994, Irodalomtörténeti füzetek, 137. sz.) elé írt visszaemlékező soraiban megindító szavakkal idézte fel a közös érdeklődés, a közös munka örömeit. A kettejük többéves, több évtizedes vizsgálódásait átható, mozgató szellemi izgalmak azonban mások munkáiból is kiérződnek, főként azokéból, akik a középkor magyar szentjeivel kerülnek kutatói kapcsolatba. Szentjeink pedig szép számmal vannak, már az államalapítástól és a kereszténység felvételétől kezdődően, így a velük kapcsolatos tudományos tennivalók, következésképpen szellemi izgalmak sem látszanak szűnni. Különösen igaz ez Árpád-házi Szent Margitra, aki a XIII. században, a keresztény világnak a IV. század után eme másik nagy szent- és legendatermő korszakában már gyermekként kitűnt életszentségével, és akinek az ámulat mellett olykor ugyanolyan mértékű viszolygást is kiváltó alakja a kortársaktól - Gárdonyi Gézán, Kodolányi Jánoson, Veres Péteren át másokig - íróink, költőink közül is sokakat foglalkoztatott. A hagyomány szerint a hazájáért engesztelő áldozatként felajánlott és a vezeklő életmódot vállaló Domonkos-rendi apácává lett királylány olyan korban követte a szegénység, tisztaság és engedelmesség általános rendi parancsait, amely a lelkiségnek sok szempontból új útjait kezdte járni. A század szenteszményének, a domonkos lelkiségnek a vonásai a dominikánus női vallási ideált megtestesítő Margit alakja körül korán meginduló legendaképződés latin, magyar és német nyelvű alkotásaiban egyaránt jól tükröződnek. Ezek számának növekedése pedig - ahogy kutatóink közül többen is megállapították - a középkori magyar irodalomtörténet egyik legbonyolultabb kérdését: a Margit-legendák genezisét eredményezte. Mivel a királylány halála után testvére, V. István kezdeményezésére szinte azonnal megindult szentté avatási eljárása is, az első - elveszett - jegyzőkönyv után a második anyagát (Protocollum II, 1276) is hozzá kell kapcsolnunk a szaporodó számú legendák vizsgálatához. Az Árpád-házi Szent Margit legrégibb legendája és szentté avatási pere című kiadvány a címében is említett két dokumentumot: a legrégebbi, valószínűleg 1271 és 1275 között készült latin nyelvű legendát és a szentté avatási per vizsgálódásai során, 1276 júliusa és októbere között meghallgatott tanúk vallomásainak jegyzőkönyvét közli magyar fordításban; az előbbi Bellus Ibolya, az utóbbi Szabó Zsuzsanna munkája. A legrégibb életírásnak és a szentté avatási per anyagának egy kötetben való kiadása teljes mértékben indokolt, egyrészt, mert ezek voltak az alapjai a későbbi le-