Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 2000. 31/81. évfolyam
Tanulmányok - Szegedy-Maszák Mihály: Az újraértelmezés kényszere. Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról 3–14. p.
SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY Az újraértelmezés kényszere (Kemény Zsigmond két röpirata a forradalomról) (folytonosság és megszakítottság) Kemény Zsigmond munkái közül a Forradalom után váltotta ki a legtöbb bírálatot. Utóéletére rányomta bélyegét az a történetírói hagyomány, mely politikai vonatkozású értekező művek esetében alig tette lehetővé az irodalomtudomány saját szövegértelmező szempontjainak érvényesítését. Az 1850-ben megjelent röpirat értékelése a második világháború utáni évtizedekben süllyedt a legmélyebbre, amikor úgyszólván menthetetlennek számított. Arra hivatkoztak, hogy igazságtalanul minősítette az 1848-49-ben Magyarországon végbement eseményeket, holott az elutasításnak valójában az volt a legfőbb oka, hogy a röpirat a kommunizmussal szemben fogalmazott meg ellenvéleményt. Célszerű tehát újraolvasni e szöveget, hiszen mód van annak megfogalmazására, aminek kifejtésére a második világháború utáni évtizedekben nem volt lehetőség. A Forradalom után olyan értelmezése, mely a kommunizmust a múlt részeként foghatja föl, nemcsak a kommunizmus alatti magyarázattól, de attól is különbözhet, amelyet a kommunizmus tényleges tapasztalata nélkül, az attól való félelem jegyében alakítottak ki. Mint Kemény számos más értekező művénél, ezúttal is jelentékeny szerepet játszik a történetmondás: a gondolatmenet a múlt felől közelít a jelenhez. A nézőpont fokozatos változását az is kiemeli, hogy míg a röpirat végére az egyes szám első személy nyomja rá a bélyegét, a bevezetés kifejezetten távolságot tart az eseményekkel szemben. A szerző harmadik személyként utal önmagára, midőn Magyarország helyzetére vonatkozó véleményét így öszszegzi: „A múlt forradalom alatt is ő kettőt nem tudott elhinni, ti. hogy a győzedelem esetében mint független ország fennállhasson, s hogy megengedhesse Európa e győzelmet." A háttér a világtörténelem, a magyar közösség sorsa mindvégig nemzetközi összefüggés részeként szerepel. A figyelem e közösség önazonosságára irányul. A kiindulópont a nemzetjellem romantikus eszméje, melyet a röpirat azáltal tesz erősen kérdésessé, hogy még az egyén személyiségének folytonosságát is kétségbe vonja. „Az athenaei Timon, a világbarát és a legnyájasabb háziúr, egy perc alatt vált különccés embergyűlölővé." Tóth Gyula a Forradalom után 1982-ben megjelent kiadásának jegyzetében Lukianosz egyik