Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 2001. 32/82. évfolyam
Tanulmányok - Schein Gábor: A szubjektivitás romantikus modelljeinek átalakulása Füst Milán pályájának korai korszakában 209–228. p.
SCHEIN GÁBOR A szubjektivitás romantikus modelljeinek átalakulása Füst Milán pályájának korai korszakában Füst Milán korai esztétikai gondolkodásának egyik legfontosabb dokumentuma a Gondolatok vázlata a külső és belső szemléletről, amely 1909 augusztusában jelent meg a Nyugat hasábjain. Az írás a pálya későbbi szakaszaiban is kiindulási pontként szolgált Füst számára művészetfilozófiai és alkotáslélektani nézeteinek megfogalmazásakor. Az 1909-es cikkre utaló részletek lényeges helyen bukkannak fel a Látomás és indulat a művészetben 1948-as kiadásában, majd a tizenöt évvel későbbi átdolgozásban is.A Füst a cikkben foglalt gondolatokat jelentősen módosította 1955-ben megjelent Emlékezések és tanulmányok című kötetének összeállításakor, tehát azt mondhatjuk, hogy az alapvetés igényével született esszé problémái valóban végigkísérték a pályát. Sőt, Füst recepciójára is nagymértékben hatott. Kassák 1927-ben az esszé legkidolgozottabb kategóriapárját Füst egész művészetére kiterjesztve jellemezte a művekben megtapasztalható „emberi attitűdöt", Somlyó György pedig az esszé legkésőbbi változatában megjelenő egyik kulcsmetaforát Füstről szóló monográfiájának egyenesen a címébe emelte. Amiképpen a Látomás és indulat a művészetben nem olvasható rendszeres esztétikaként, úgy a Gondolatok vázlata a külső és belső szemléletről még kevésbé értelmezhető valamiféle átfogó művészetbölcseleti munka vázlataként vagy töredékeként. Sőt annak az elvárásnak sem tesz eleget, hogy az általa megnyitott kérdéseket követhetően bejárja és kapcsolódásukat jelölje. Ezért eddigi értelmezői joggal gondolták úgy, hogy bár a szöveg ismeretelméleti kérdésekkel kezdődik, és ezek különösen az eredeti változatban kapnak nagy teret, az esszé tulajdonképpeni tárgya művészetpszichológiai természetű. A szöveg első kérdése az én szubsztancialitását vizsgálja, illetve azt, hogy az én lényegszerűsége megragadható-e a tudatban. Füst válasza egyértelműen tagadó. Ezt a kérdést az esszé a későbbiekben átformálja, és azt kutatja, hogy az énszerűség tudata - illetve ahogyan Füst fogalmaz, az „én-érzés" -, szükségszerűen tartozik-e hozzá a személyes létezés minőségéhez, vagy függetleníthető tőle. Az Emlékezések és tanulmányokban olvasható változat az előbbi kérdést elhagyva az 1909-es alapszövegnél pontosabban ragadja meg e második problémát: „a lét minősége (az, hogy ember vagyok, férfi, magyar, beszélni tudok, és így tovább), hogy ez befolyásolja-e egyáltalán azt az érzé-