Tamás Attila szerk.: Irodalomtörténet, 2001. 32/82. évfolyam
Tanulmányok - Dobos István: A szöveg történetisége – a történelem textualitása. Az újhistorizmus. [I.] 594–610. p.
A SZÖVEG TÖRTÉNETISÉGE - A TÖRTÉNELEM TEXTUALITÁSA. AZ ÚJHISTORIZMUS Az újhistorizmus főbb alapelveinek a felvázolása után látnivaló, hogy az irányzat érzékelésmódja és problémalátása viszonylag nehezen kapcsolható a magyar irodalmi gondolkodás hagyományvilágához. III. Az újhistorizmus kritikai fogadtatása Az angolszász, a német és a magyar befogadás távlatai Az újhistorizmussal szembeni főbb fenntartások rendkívül sok irányból érkeznek. Vegyük elsőként szemügyre az angolszász recepciót, majd a németet, s végül a német elméleti gondolkodáshoz meghatározó irányzataival szorosan kapcsolódó magyart. Meg kell jegyeznem, hogy a francia szakirodalom - s ez is beszédes tény - nem szolgált számottevő adalékkal. III/1. Az angolszász recepció paradigmái Viszonylag egyszerűnek, s nem is túlzottan nagy horderejűnek látszik a politikai elkötelezettséget firtató kérdés - az angolszász elméleti diszkurzusban szinte előírásszerű feladat ez -, amely végső soron akörül forog, hogy milyen mértékben minősíthető konzervatívnak az újhistorizmus? A Glossary of Literary Terms című 1992-ben megjelent kézikönyvben M. A. Abrams négy pontban foglalja össze feltűnő szűkszavúsággal az újhistorizmus főbb ismertetőjegyeit, s valamennyi tulajdonság jellemzésével azt sugalmazza, hogy lehetséges hatását tekintve az újhistorizmus a szubverzió, a szolidaritás és a küzdelem semlegesítésén munkálkodik. Ennek egyik jellemző példájaként említi M. A. Abrams, hogy az újhistorizmus az olvasó pozícióját ideológiai alanyként jelöli ki: középosztálybeli, színes bőrű, leszbikus nő a harmadik világból, vagy második generációs olasz bevándorló családból való, heteroszexuális, amerikai marxista férfi stb. Az újhistorizmus diszkurzusa ezáltal viszont rögzíti is ezt a helyzetet, sőt, megfosztja az értelmezőt az általános emberbről való beszéd lehetőségétől. További bírálat tárgya, hogy hamis önbizalommal ruházza fel az értelmiséget. A foucault-i gondolat leegyszerűsített válfajával ugyanis azt hirdeti, hogy a tudás egyben hatalmat is jelent, s így a tényleges hatalom képviselői könnyűszerrel kezelhetik a kultúra intézményes megváltoztatása iránti felforgató vágyakozást. Az újhistorizmussal szemben sűrűn hangoztatott másik vád, hogy módszertana végső soron a fennálló hatalmi renddel való megbékélés gondolatát hirdeti. E kritika képviselői szerint a marxista, erőteljesen polemizáló retorika, illetve a szándékoltan zavart keltő dekonstruktív vagy feminista écriture alternatívájaként az újhistorikusok „sűrű leírásnak" (thick description) nevezett írásmódja azt a reményt táplálja, hogy a társadalomrajzok (social texts), a történelemről szóló szövegek értelmezhetők a makrofolyamatok érintése nélkül is. A sűrű leírás tárgya lehet egy hunyorítás, egy könnycsepp, egy kézfogás, vagy esetleg az emberi fül Shakespeare szonett-