Tamás Attila - Schein Gábor szerk.: Irodalomtörténet, 2003. 34/84. évfolyam
Tanulmányok - Kaposi Dávid: Egy diákcsíny margójára. [Kertész Imre] 348–366. p.
33 E szöveghely részben hasonló elemzését olvashatjuk Várinál is. Lásd VÁRI, Kertész Imre... 34 Amivel diszkontinuus lesz, mint ahogy megannyi tanulmány rámutat, azok a preauschwitzi világ narratívái. Kövesnek nem az meglepő, hogy krematóriumok vannak, hanem hogy erről eddig nem tudott, hogy ezt eddig eltitkolták előle. 35 Kiiktatni nyilvánvalóan nem lehet. Alighanem még Gregor Samsának is tulajdonítunk „emberies" tulajdonságokat. A megértéshez ez elkerülhetetlen. 36 LÁNYI, A Sorstalanság..., 667. Kiem. K. D. 37 KAPOSI, Narratívátlanság . SCHEIBNER és SZŰCS (szerk.), Az értelmezés..., 15-52. 38 E mondatban az „egészen a regény utolsó részéig" kitétel a legfontosabb! Lévén, hogy a dolgozat problémájából adódóan itt nem ez a központi kérdés. Ennek elemzésére lásd: KAPOSI, Narratívátlanság... 39 Érdekes még ezzel kapcsolatban, hogy ez a „parabola" (minthogy aktívan elutasít egy narratívát: az esszencializmusét) nyilvánvalóan fontosabb az elemzők (értem ezen például magamat...), mint Köves számára, akit láthatólag nem különösebben ráz meg saját szavainak súlya. 40 A regény utolsó lapjain olvassuk: „Az a bizonyos jellegzetes óra volt ez - [...] -, legkedvesebb órám táborban, s valami éles, fájdalmas és hiábavaló érzés fogott el utána: honvágy." (332.) 41 Vö. 64-65. Martin BUBER, Én és Te, Bp., Európa, 1999. 42 Bp., Magvető, 2002. 43 Vö. a korábbi elidegenedett megnyilvánulásait még a deportálás előtt családja felé. Lásd: KAPOSI, Narratívátlanság... 44 Lásd Berel LANG (szerk.), Writing and the Holocaust, New York, 1998. Hayden WHITE, A történelmi cselekményesítés és az igazság problémája , Uő, A történelem terhe, Bp., Osiris-Gond, 1997, 251-278., Frank R. ANKERSMIT, Nyelv és történeti tapasztalat . THOMKA Beáta (szerk.), Narratívák 4., Bp., Kijárat, 2000, 169-184. 45 Vagy a „hazug" Kertészről. A történelmi és lélektani realizmus, mint említettem, mindkettő kiindulópontja. 46 A szociálpszichológia számára tehát felmérhetetlen a fontossága annak, amit Eco „empirikus magánügynek" tart! 47 MOLNÁR Gábor Tamás, Fikcióalkotás és történelemszemlélet, Alföld, 1996, 8, 57-71. Az idézet: 58. 48 LÁSZLÓ, Irodalmi megértés..., 98. 49 ECO, Hat séta..., 118. 50 VÁSÁRHELYI Mária, Akikért a harang szól, ÉS, 2003, 16, 3-4, 51 Vö. Halász László állapítja meg egyik vizsgálata kapcsán: „A k.sz.-ek túlnyomó többsége tehát nem rendelkezik azzal a [...] kognitív struktúrával, ami lehetővé tenné, hogy a metaforikus szöveget a vonatkozó kontextusban elhelyezve, az általuk is oly nagyra becsült művészi eredetiséget valóban méltányolják." HALÁSZ László, Szociális megismerés és irodalmi megértés, Bp., Akadémiai, 1996, 30. 52 Valójában persze hogy explicitté teszi. Mást ne mondjak, a beszédhelyzet, tehát hogy Köves a regény szerint Auschwitzból szól, önmagában utal a helyzet nem-valóságosságára. A fenti mondat helyesen úgy kellene hangozzon: valamely okok miatt a laikus közösségek számára nem elég egyértelmű a Sorstalanság fikcionalitása. Mindenesetre a kérdés bonyolult, lásd Eco előadás-sorozatát. Hangsúlyoznám, hogy tényként kezelem a laikus olvasók referenciális olvasatát, és ezt magától értetődően empirikusan kell igazolnom a jövőben. 53 Lásd Bahtyin, Gadamer stb. 54 Magától értetődően hatalmas a szerepe a kérdésben az elméleti oldalról szintén elhanyagolt intézményes oktatásnak is. 55 ECO, Hat séta. . ., 118. 56 ECO, Hat séta..., 121. 57 Jerome BRUNER, Life as a narrative, Social Research, 1987, 54, 11-32., 12. Érdekes, hogy az előadás-sorozat utolsó darabjában Eco is igen közel kerül Bruner elgondolásához. 366