Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2009. 40/90. évfolyam
Műelemzés - Imre László: Kerényi Ferenc: Petőfi Sándor élete és költészete 101–108. p.
KERÉNYI FERENC: PETŐFI SÁNDOR ÉLETE ÉS KÖLTÉSZETE minősítésére. S ezen a kisszámú és üdvös kivétel sem segít: az imént idézett Margócsy-könyv és az új szempontokat merészen exponáló Fried-kötet (A [poszt] modern Petőfi). Hogy ebben a helyzetben miért éppen az életrajzi kutatásoknak nőtt meg a jelentősége, hogy miért jó alap a Petőfi-kutatások megújulásához ez az új költői pályakép, az több szempontból is indokolható. 1. Kezdettől érezte mindenki Petőfi költészetének életrajzi jellegét, ami alapvetően különbözteti meg őt líránk olyan óriásaitól, mint Vörösmarty vagy Weöres Sándor. Horváth János pontos megfigyelése szerint: „Petőfi olvasója akárhányszor úgy érezhette, hogy nem a költeményben talál tulajdonképpen gyönyörűséget, hanem az emberben, kit művén keresztül megismer." Köztudott, hogy már kortársai a személyiségéből, temperamentumából vezették le líráját. Maga Gyulai is hangsúlyozta, hogy „költészetét csak életrajza alapján lehet fejtegetni", s ennek az ötletnek megfelelően született meg Illyés Gyula kongeniális monográfiája, mely életrajzból magyaráz verseket és megfordítva. Ha pedig ez így van, akkor valóban az életrajzból kell kiindulni, s ezt kapjuk most minden eddiginél megbízhatóbb formában Kerényi Ferenctől. 2. De szükség volt (van) biográfiára azért is, hogy az eseménytörténet, a személyiségrajz után hozzá lehessen látni azokhoz a lényegibb munkálatokhoz, művek, műfajok, műfaji kereszteződések dinamikájának feltárásához, ami olyan új eredményekhez vezethet, amelyek túl is haladnak a hagyományos népiesség, romantika vagy realizmus stb. kategóriáin. Hiszen az eseménytörténet újrafogalmazása a „kamaszzseni" (Rimbaud mellett rá is illik a kifejezés) reflexeinek hitelesebb értelmezéséhez vihet közelebb, egyenesen szentségtörő kérdőjelek megkockáztatásával. Például: az igazi harctéri részvételtől Bem által is óvott, ám bizonyos fokig magát is kevés veszélynek kitevő költő halála (súlya és jelentése felől) vitathatatlanul hősi halál (polgári ruhában és fegyvertelenül is!), de a konkrét viselkedés mozzanatait végigkísérve inkább könnyen elkerülhető baleset, vigyázatlanság, amit más személy esetében vétkes könnyelműségnek neveznénk. Az ő esetében azonban az eddig az időpontig minden bajt sikerrel legyőző „kamaszzseni" olyasfajta, most az egyszer jóvátehetetlenül óvatlan magabiztossága ez, mely a költői formák merész választásával és kihívóan diadalmas kiteljesítésével van összhangban, s nem a szuronyra, kardra kapó katona bátorságával. Kockáztatott ő, s vesztett is drámaíróként, regényíróként, s olykor költőként is alulmaradt, végül mégis és mindig csodaszerűen kerekedett felül. Ezen utolsó alkalommal a „potomság" fiatalos elbizakodottsága megpecsételte sorsát. („Tempora mutantur..." - ilyesfajta gondolatmenettel aligha lehetett volna előállni harminc évvel ezelőtt.) 3. Az életrajz vezethet el olyan kérdések élére állításához is, amilyeneket Margócsy István már exponált, mint Petőfi egyéniségének látszólagos ellentmond 102 IRODALOMTÖRTÉNET • 2009/1