Kulcsár Szabó Ernő szerk.: Irodalomtörténet, 2009. 40/90. évfolyam
Tanulmányok - Szűcs Zoltán Gábor: „Reménységtől s félelemtől szabad lélek”. Diszkurzív politológiai esettanulmány Kazinczy Ferencről és a működő rendi alkotmány korának politikai kultúrájáról 428–461. p.
SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR a félelem (metus) szenvedélye, s végezetül a jelenbeli rosszra alapított téves ítéletből következik a fájdalom (negritudo) szenvedélye. Ezeket kell tehát legyőzni ahhoz, hogy eljuthassunk a kívánatos, az értelemnek, s a természetnek megfelelő lelkiállapotba, ahol a jóról és rosszról alkotott helyes ítéleteink alapján törekedhetünk a jóra (ennek megfelelője a voluntas), vagy kiegyensúlyozott örömet érezhetünk felette (gaudium), esetleg igyekezhetünk a természetnek megfelelő körültekintéssel (cautio) elkerülni a rosszat, anélkül azonban, hogy az irracionális félelembe csapna át. A sztoikus koncepcióban tehát a szenvedélyek nem feltétlenül azonosak azokkal a dolgokkal, amelyeket mi esetleg érzéseknek neveznénk, inkább azok két alcsoportjának egyikét foglalják magukban, amelyeket a sztoikusok az értelemmel belátható természeti igazságokkal összeütközőeknek, s ezért a lélek nyugtalanságát okozóaknak tartanak. Ebből is következik az, hogy a sztoikusok egyfelől a bölcsességet a szenvedélyektől való mentességgel, másfelől a bolondságot, értelmetlenséget a szenvedélyeknek való alávetettséggel azonosítják. Vagyis, ha a minket érdeklő reménység és félelem két fogalma közül az alapkategóriák között eddig csak a félelem került is elő, de láthatjuk, hogy miként illeszkedik be a félelemtől mentesség, szabadság a sztoikus etika konceptuális kereteibe. Ráadásul, ha tovább megyünk a szövegben, megtaláljuk a remény fogalmát is Cicero gondolatmenetében, mégpedig a félelemmel párban, s az imént vázolt konceptuális összefüggéseknek megfelelő módon. Később ugyanis, a XXXVII. capotban, azt írja Cicero, hogy senki sem vonhatja kétségbe, hogy a szenvedélyek (perturbationes) valóban a vélekedésekből jönnek, így (más példák között) ha a remény (spes) jó események várása, a félelem (metus) rosszaké/'. A félelem és a többi szenvedélyek ezért rosszak, ismétli, amelyek tévedésekből következnek, szemben a tudásból (sapientia) fakadó állhatatossággal. Aligha érdemes szót vesztegetnünk arra, hogy a hajdani sárospataki diák, Cicero-fordító, s Cicerót számtalan levelében idéző Kazinczy számára ne lett volna, még ha egy természetesen nem is olyan könnyen rekonstruálható korabeli értelmezési tradíció keretei között, ismerős a cicerói constantia-elemzés, s vele a reménység s félelem sztoikus értelmezése, valamint az abból levezethető norma, a „reménységtől s félelemtől szabad léleké". Kazinczy például többször is felemlegeti mint sztoikus doktrínát, hogy az erkölcsi rossz az értelem fogyatékosságaival áll kapcsolatban.I't 1 67 Uo., 199-200. (Disp. Tusc. Lib. Quart. Cap XXXVII.) 68 „Noha itt is igaz, a' mit a' Stoa tanított, hogy a' ki rossz, az bizonyosan bolond is." (KazLev V., 1279. levél: Kazinczy —Gr. Dessewffy Józsefnek. Széphalom, 30. Apr. 1808.) Lásd még KazLev IX., 2044. levél: Kazinczy - Cserey Miklósnak. Széphalom, Júl. 21. 1811.; KazLev XX., 4656. levél: Kazinczy — Bártfay Lászlónak Széphalom, Anna napján, 1826. IRODALOMTÖRTÉNET • 2109/4