Irodalomtörténet, 2012. 93. évfolyam
2012 / 3. szám - KRITIKA - Papp Ágnes Klára: Miklós Ágnes Kata: A szóértés feltételei. Nemzedékváltási problémák a hetvenes évek romániai magyar irodalmában
PAPP ÁGNES KLÁRA Miklós Ágnes Kata: A szóértés feltételei. Nemzedékváltási problémák a hetvenes évek romániai magyar irodalmában Miklós Ágnes Kata a harmadik Forrás-nemzedékről szóló kismonográfiáját olvasva óhatatlanul Hayden White-nak a történetírás fikcionalitásáról szóló gondolatmenete járt az eszemben. Két okból is: egyrészt, mert a szerző — mint erről a kötet alcíme is tanúskodik: Nemzedékváltási problémák a hetvenes évek romániai magyar irodalmában — nagyon határozottan egy adott narratív formába próbálja beleírni a korszak irodalomtörténetét; másrészt azért, mert a választott keret problematikusságával ő maga is tisztában van, mind a nemzedékfogalom külső megalkotottságával, mind pedig konkrétan a harmadik Forrás-nemzedéknek akár az előző két generáció felől nézve is speciális helyzetével. Feltehetően ez indította arra Miklós Ágnes Katát, hogy (Hayden White konklúziójával ellentétben) arra törekedjék, hogy a korszak - amenynyire ez emberileg lehetséges - objektív képét adja: nagyon következetesen csak az ellenőrizhető, nyomtatásban fellelhető, korabeli források minél teljesebb feltárására koncentrálva. (Jó példa erre, hogy a javarészt még élő résztvevők későbbi nyilatkozatait, mint megbízhatatlan, torzító elbeszéléseket, kizárja a vizsgálatból, ahogy annak lehetőségét is elutasítja, hogy ő maga készítsen interjúkat, és ezeket a visszaemlékezéseket is bevonja a kutatásba.) Az eredmény egyrészről egy nagyon korrekt, forrásértékű tanulmánykötet, amire egész biztos sokan fognak támaszkodni a korszak leendő elemzői közül. Másrészről viszont ennek következtében a kutatás rengeteg lehetőséget mulaszt el - olyan lehetőségeket, amelyek természetesen az objektivitás illúziójától is megfosztanak, viszont feltehetőleg átfogóbb, nagyobb perspektívájú képét adhatták volna a korszaknak. Az egyik ilyen lehetőség , amelynek kihasználása azért is kérhető számon, mert a dolgozat többször is egyetértően idéz olyan megállapításokat, amelyek a kisebbségi viták provincializmusa ellen emelnek szót a belső alakulástörténet lelkiismeretes feltárása mellett (itt elsősorban az elméleti diskurzus, a Bretter-iskola hatásának leírása mellett) egy tágabb kontextusba helyezés lehetett volna. Ez már csak azért is indokolt lenne, mert a szerző a harmadik nemzedék szemléletváltását mindenekelőtt a költői szerepváltásban és ezzel párhuzamosan az irodalom nyelvének gyökeres átalakulásában éri tetten, aminek a hetvenes évek anyaországi folyamataival való párhuzama szembeszökő. (Mint ahogy a különbségei is elemzésre csábítóak, például az a tanulmány által kiemelt tény, hogy az erdélyi irodalom esetében ez a nyelvváltás az esszében és a lírában megy végbe, illetve az elmélet és a költészet nyelvének közeledésében, szemben - tehetjük hozzá - a magyarországi hetvenes évek „szövegirodalmának” jelenségével; miközben mindkét esetben a közösségi szerep, a közérthetőség, a referencialitásra törekvés elutasítása, kétségbe vonása, a „sző-