Irodalomtörténet, 2013. 94. évfolyam

2013 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Török Zsuzsa: Az Aranyfüst és a kulcsregény műfaja a modernizmus magyar irodalmában

TORÖK ZSUZSA Az Arany füst és a kulcsregény műfaja a modernizmus magyar irodalmában. 1887-ben, Wohl Stephanie Aranyfüst című regénye megjelenésének évében a Buda­pesti Szemle metsző hangú kritikát közölt a frissen megjelent könyvről.­ A folyó­irat —x.— szignójú recenzense (Péterfy Jenő) főként „terjengő laposságáért” és „nyú­lós stílusáért"– marasztalta el a munkát, a regényírás művészetét határozottan ki­zárva Wohl Stephanie, és­­ hallgatólagosan — általában az írónők hatásköréből. A recenzens állítása szerint jobb az írónőknek tárcákat, kisebb „csecsebecséket” írni, azok rövidségük révén legalább a pillanatnyi siker illúziójával kecsegtethetik őket. Figyelemre méltó a kritika további erőteljesen metaforikus nyelvhasználata is, amely a közel hétszáz oldalas regényt „magasabb rendű harisnyakötés”-nek nevezte, még csak nem is finoman utalva a kékharisnyákként közismert Wohl nővérekre. A cikk­író szerint az említett „harisnyakötés” azonban a szó szerinti harisnya alapvető vé­dő funkciójával sem bír, hiszen a „művészi érzék” „gyönge náthát kap tőle” látva, „hogy egy kedves, szerénységében szeretetre méltó írói tehetség minden áron be akar állani a modern regényírónők sorába s gyöngéd, »töretlen« kezével politikai, tár­sadalmi problémák súlyát emelgeti.”­ Noha a bírálat egy egyértelműen elmaraszta­ló, esztétikaelvű és ideológiáktól túlterhelt, a 19. század második felében jól ismert kritikai megszólalásmód tipikus darabja, az idézett rész kiemelt szintagmája ugyan­akkor jelzi egy, ettől a kritikai attitűdtől függetlenül is létező társadalomtörténeti környezetnek az írói mesterséggel való összefüggéseit. Ebben a kontextusban a mo­dernizmus felforgató, a hagyományossal szembehelyezkedő számtalan aspektusá­nak egyik arca nem más, mint az irodalmi műfajok és a nemek kapcsolatának újbóli átrendeződése a 19. század utolsó harmadában, amikor a lírai műfajoktól a prózai­ak felé való hangsúlyeltolódás nemcsak általában írói, hanem ezen belül írónői ber­kekben is végbement. Stephanie nővére, Janka szerint a bírálat „mélyen lehangolólag hatott” a regény szerzőjére, és ezt a lehangoltságot még a „méltányosan ítélő közönség pártolása” sem enyhítette.­ Pedig a korabeli lapokban megjelent egyéb kritikák kivétel nélkül elismerően nyilatkoztak az író második regényéről. Justh Zsigmond például a regény A tanulmány megírása alatt az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíjában részesültem. 1 —x.­, Wohl Stefanie: Aranyfüst. Regény öt könyvben, Buda-Pest, 1887. Mehner Vilmos kiadása, Két kötet., Budapesti Szemle (51) 1887/128., 303-306. 2 Uo. 303. 3 Uo., 304. 4 Wohl Janka, Emléklap : Wohl Stephanie Hátrahagyott iratai, I., Athenaeum, Budapest, 1891, IX. (A továbbiakban: WSHI)

Next