Iskolakultúra, 1992/1 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11-12. szám - Cserjés Katalin: Nehezen elemezhető szövegek magyarórán

2 Nehezen elemezhető szövegek a magyarórán Néhány szempont Beckett: Hogy megint csak be­végezni című szövegéhez CSERJÉS KATALIN A szöveg, melyről szó van, Beckett Előre vaknyugatnak című novella­(?) gyűjte­ményéből való. (A kötet cím választásáról az a véleményem, hogy a potenciális vevő becsalogatására szolgál; valami olyant ígér, amit aztán a kötet abszolúte nem vált be: tréfát, illetve krimit. Hasonló ez Joyce Carol Oates 1978-ban megjelent kötetének címéhez: Norman és a gyilkos. Mennyivel másképp adta Justh Zsigmond tervezett regényciklusának címét: A kiválás genezise. Az ő szándéka épp az volt, hogy a csak szórakozni vágyó olvasót elriassza, s csupán az nyúljon a könyv után, aki komoly gondolkodásra vágyik.) A szöveg műfaji-formai besorolása lehetetlen, de legalábbis értelmetlen. Nem novella, nem elbeszélés, nem regény-töredék, prózának tűnik, de versszerű vonásai is vannak, mélyen lírai, amennyiben a szubjektivitást és a tömörséget lírainak tartjuk, de epikus és drámai is egyben. A modern szövegeknél egyébként sem megyünk sokra a kategóriákkal. Itt van a tanárnak a legnehezebb feladata! Mondhatná valaki, hogy legfeljebb nem választja megbeszélésre Beckettnek ezt a művét. Megteheti, de a "Godot” se könnyebb, (igaz, arról már rengeteg elemzés készült), s nem könnyebb Kafka, Joyce, Hajnóczi, Esterházy Péter, Nádas, Mészöly, Pilinszky olvasása sem... Sorolhatná az ember az effajta, intellektuálisan roppant bonyolult szövegeket, melyekhez segítő kalauz nincs, s a tanárnak önállóan kell megbirkóznia velük. Nem kerülheti meg ezt a problémát, tudnia kell eljutni napjaink irodalmához, nehogy az az abszurd helyzet álljon elő, hogy a diák szépen tud beszélni Dantéról és a Szigeti veszedelemről, de saját jelenének írásműveiről fogalma sincs. Úgy tapasztaltam, hogy a negyedikes anyag Radnóti után lényegében lezárul. Az érettségire és felvételire való felkészülés okán már csak fejvesztett kapkodás van: egy óra alatt három kisbeszámoló Örkényből-Sarkadiból-Déryből, a műveket az előadón kívül senki sem olvasta. Nem több ez jószándékú tudományos ismeretter­jesztésnél: a tanár kipipálhatja, hogy “vettük Nagy Lászlót”, de az eredmény a nullával egyenlő. Persze, igaz, hogy könnyebb a klasszikusokat tanítani: ott megbíz­ható, régen kikristályosodott ítéletekkel lehet számolni, ha unom vagy kevés az időm, a gondolatom, csak el kell mondanom egy már kész elképzelést valamilyen tekinté­lyes szakírótól... És itt abba a helyzetbe is nehezen kerülhetek, hogy valamelyik diákom jobban ismeri nálam a témát, olvasottabb, számos művet ismer és ért, mint a modern irodalom területén. Ezekhez a jelenkori szövegekhez már teljességgel elengedhetetlen a gondolkozá­­si önállóság, a saját stratégia egy adott szöveggel szemben. A mű zárt világ, kavics vagy dió, beléhatolni nehéz, kérdéseim azok, melyekkel “megsebzem” a burkot, s lassacskán felfejtem a belső szöveteket. A magyartanár dolga, hogy diákjait erre a gondolati munkára megtanítsa, hogy a negyedik osztályra ők önállóan is el tudják

Next