Iskolakultúra, 1998/1 (8. évfolyam, 1-7. szám)
1998 / 2. szám - SZEMLE - T. Molnár Gizella: Mítosz és utópia
Iskolakultúra 1998/2 Mivel a hivatalos kultúrpolitikában, ezen belül a művészetpolitikában évtizedeken keresztül elemi követelménynek számított a szocialista realizmus „alkotói módszerének” alkalmazása, de legalábbis a politikai berendezkedés melletti elkötelezettség hangsúlyozása - ami természetesen nemcsak az alkotókkal, hanem az irodalomtörténet, az irodalomtudomány művelőivel szemben is fontos elvárás volt a rendszerváltás után a közvélemény, s benne a művészettel, irodalommal foglalkozók is az ellenkező végletbe estek. Nem újragondolásra, a múlt értékeinek kiválogatására és megtartására, hanem a múlt egészének tagadására törekedtek, ami érzelmileg talán érthető, de ez az újfajta kizárólagosság legalább olyan veszélyes lehet, mint a régi. Ennek okán fogalmazzák meg a Bevezetőben a szerkesztők a kitűzött célt: a kötet tanulmányai a századfordulótól kezdve igyekeznek bemutatni az irodalom szociális, baloldali indíttatású jelenségeit, s ezek későbbi alakulását a 20. század folyamán, úgy, hogy minderről objektív, politikai befolyástól mentes képet kapjunk. E dicséretes célkitűzést a közölt tanulmányok szerzőinek többsége meg is valósítja. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az objektivitás szempontjából szerencsésebb lett volna, ha a szerkesztők magánvéleményükként kezeltek volna néhány vitatható kijelentést a Bevezetőben (pl.: „...meggyőződésünk, hogy... 1989-ben nem a demokratikus szocializmus eszméje omlott véglegesen össze, hanem az a diktatórikus államrezon, amely éppen a szocializmust forgatta ki igaz valójából” - 6. old.). A tekintélyes és népes szerzőgárda tanulmányai két csoportba sorolhatók. Egyrészt olvashatunk irodalomtörténeti, eszmetörténeti elemzéseket, gyakran a bemu Mítosz és utópia A kötet szerkesztői érdekes, napjainkban igen időszerű problémát választottak tanulmánykötetükhöz, melynek egyik legfontosabb jellemzője, hogy megkísérli politikamentesen ismertetni, értékelni az úri baloldaliság, a baloldali elkötelezettség rendszerváltás utáni irodalmi vetületeit utatandó eszmevilág jeles képviselőjének, esetleg létrehozójának életútjával is összefüggésben, másrészt áttekinthetjük azt is, hogy egy-egy kiemelkedő alkotó életművében milyen szerepet játszott a baloldaliság, illetve a szocializmus eszméje. A szerkesztők azonban a kötet összeállításakor az időrendet vették figyelembe, így ismertetőnk is ezt követi. Az első tanulmány az eszmetörténeti elemzések közé tartozik: a magyar századelő polgári radikalizmusának egyik jellegzetességét mutatja be Veres András Jászi Oszkár utópikus szocializmusa című írása. A szerző rávilágít Jászi tevékenységének alapvető ellentmondására, nevezetesen arra, hogy egyszerre kívánta a modernizációt, a polgárosodást, és a vele járó negatív következmények elkerülését. Ebből az ellentmondásból született Jászi utópisztikus elképzelése, mely alapvetően polgári radikális volt, de nemcsak a feudalizmus ellenfelének tekintette magát, hanem a tőkéének is. Ugyanakkor el akarta kerülni a marxista ortodoxia hibáit is, így jutott el utópisztikus elvei kialakításához. József Farkas A német és magyar aktivizmus problémalátásáról írt tanulmánya bemutatja a német aktivizmus baloldali politikai és művészeti irányzatának létrejöttét, későbbi megosztottságát, jeles egyéniségeit. A német aktivizmussal sok tekintetben elvi azonosságot mutató magyar irányzat mint szervezett csoport csak 1919 februárjában jött létre, amikor Kassák megtartotta programadó előadását Aktivizmus címmel. A szerző részletesen elemzi, milyen hatással volt a német és a magyar aktivizmusra a polgári demokratikus forradalom, majd a proletárdiktatúra. Az előző tanulmányhoz kapcsolódik Kovács József A megváltáseszme a forradalmi avantgárd költészetében és festésze ti Szemle