Iskolakultúra, 2004/1 (14. évfolyam, 1-7. szám)
2004 / 3. szám - KRITIKA - Buda Attila: Ami az érzékelhető világ mögött lapul: lélek és kalligráfia (Mednyánszky László életműve. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Tíz Bambusz Csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás)
ányokban fogható meg. Mednyánszky László gazdag felvidéki arisztokrata család sarja volt, vagyonát azonban elosztogatta, az anyagiak nem érdekelték egész életében. Pártfogoltjain emiatt egy-egy képpel, gyorsan elkészített festménnyel tudott csupán segíteni, illetve rajta úgy az őt támogatók, hogy pártfogoltjait pártfogolták. Életműve nagyszámú alkotásból áll, ezek egy része azonban lappang vagy elpusztult, mert létrehozójukat nemigen érdekelte a befejezés utáni sorsuk; másfelől sok kép szerzősége, nevének feltüntetése mellett is bizonytalan, mert már életében hamisították. Alakos képeinek modelljei mind az egyszerű emberek és alsóbb foglalkozások közül kerültek ki, nem egyszer pedig egyenesen kétes egzisztenciákat állított középpontba; ábrázolásuk azonban nélkülöz minden pátoszt, látványbeli sallangot, szentimentalizmust, zsánerizálást, miközben az ideál nélküli realizmust vagy naturalizmust is elkerülte. Sőt, éppen valami kegyetlen, ám mégis részvétteli figyelem kísérte ezeken a képeken ecsetjét, s ezt a szemléletmódot később a világháború kegyetlenségei erősítették fel benne. Tájképei, ahogyan a róla szóló szakirodalom többféle hangszerelésben megállapítja, az első érzéki benyomáson túli látványelemeket is tartalmaznak, mivel valójában „szimbolikus hangulatképek”, sőt egyes értelmezések szerint egyenesen önarcképeknek tekinthetők, természetesen lelki-érzelmi értelemben. Témáinak és motívumainak bizonyos változatlansága meghatározható fogyatékosságokkal: elvétve örökített meg állatokat, nőket, gyermekeket, csendéleteket, vallásos és történelmi témákat; a historizmus egészen egyszerűen világon kívül marad. Működése nem nélkülözte a fiatalok társaságát sem, akik más esetekben a szakmabeli fogásokat elsajátítva, tehetségük, önállóságuk és kitartásuk jutalmául idővel tanítványból önálló alkotókká válhatnak. Mednyánszky László azonban annak ellenére, hogy körülötte is voltak festőpalánták, mégsem vált egyenesági mesterré, élete és műve követők nélküli magányos jelenség maradt, mint Csontváryé vagy Gulácsyé, illetve később Egry Józsefé. Nem kapcsolódott egyetlen nyugati festészeti irányzathoz, de nem követte Munkácsy párizsi szalonfestészetét sem. A kiállítás rendezőelve, amennyire az utólagos datálások helyesnek tarthatók, az időrend, amelyet tematikus/motivikus csoportok lazítanak fel. A műtárgyak a Galéria két szintjét is igénybe vették, a legalsót és a legfelsőt. A földszinten a nagy kiállítóterem labirintusszerű oldalfalain látható képek jelezték a tematikus együvétartozást, a nagy falfelületeken pedig a lehetőség szerinti időrendben a két gyűjtemény legjelentősebb festményei. Mednyánszky rajztudását pedig a harmadik emeleti grafikai kabinetben látható rajzok, illusztrációk mutatták. A kiállított alkotások száma meghaladta a négyszázötvenet. Ami azonnal feltűnik, hogy az alkotó már korai képein is milyen biztosan emelt ki és hangsúlyozott egy-egy részletet, miközben az egésznek is bizonyos érzelmi többletet adott. Ez figyelhető meg a,Szürkület a Poprádnál, illetve az,Elítélt’ című képein, és természetesen sok-sok későbbi alkotáson is. Tájképein egyébként a fénynek kiemelkedő szerepe van, bármelyik égitesttől származzék is: néha misztikus és titokzatos, mint az ,Esti út’ címűn, ritkán nyugalmat adó, mint a ,Tiszai tájkép’-en, sokkal gyakrabban nyomasztó, félelmetes, nyugtalanító, ahogy a ,Téli csend’, a ,Lapály’, a ,Holdas táj’ mutatják. Festményei legtöbbjére jellemző ez a központba helyezettség, a színek lenyűgöző elkülönítésén, egybefolyatásán és érzelmi telítettségén, valamint a kontúrokon átlépő ecsetkezelésen túl. Kiemelkedő ebből a szempontból az előbbiek mellett a ,Hegyi tó’ és a ,Hóolvadás’. Más természeti tárgyai, például aprólékos pontossággal részletezett fái, olvadó hócsomói, vízeséstől párás sziklás ambivalens érzések hordozói, vonzzák és taszítják a nézőt. Ez a jelentésbeli kettősség alakos ábrázolásainak is kísérője: ma tetszik, holnap nem, és lehet, hogy holnapután ismét igen. Talán ez lenne a festő titka: a biztos tartalom bizonytalan üzenete, amely a szemlélőt magához vonja? Mednyánszky László biztos rajzkészséggel és színtudással rendelkezett, akvarelljei, temperái ma is üdítő jelenségek. A Nemzeti Galéria kiállításán néhány tárló hátramaradt vázlat- és jegyzetfüzeteiből is tartalmazott egyet-egyet. S látható volt itt az a néhány