Iskolakultúra, 2004/1 (14. évfolyam, 1-7. szám)

2004 / 3. szám - KRITIKA - Buda Attila: Ami az érzékelhető világ mögött lapul: lélek és kalligráfia (Mednyánszky László életműve. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A Tíz Bambusz Csarnoka. Könyv- és nyomdászattörténeti kiállítás)

ányokban fogható meg. Mednyánszky László gazdag felvidéki arisztokrata család sarja volt, vagyonát azonban elosztogatta, az anyagiak nem érdekelték egész életében. Pártfo­­goltjain emiatt egy-egy képpel, gyorsan elkészített festménnyel tudott csupán segíteni, il­letve rajta úgy az őt támogatók, hogy pártfogoltjait pártfogolták. Életműve nagyszámú alkotásból áll, ezek egy része azonban lappang vagy elpusztult, mert létrehozójukat nem­igen érdekelte a befejezés utáni sorsuk; másfelől sok kép szerzősége, nevének feltünteté­se mellett is bizonytalan, mert már életében hamisították. Alakos képeinek modelljei mind az egyszerű emberek és alsóbb foglalkozások közül kerültek ki, nem egyszer pedig egyenesen kétes egzisztenciákat állított középpontba; ábrázolásuk azonban nélkülöz minden pátoszt, látványbeli sallangot, szentimentalizmust, zsánerizálást, miközben az ideál nélküli realizmust vagy naturalizmust is elkerülte. Sőt, éppen valami kegyetlen, ám mégis részvétteli figyelem kísérte ezeken a képeken ecsetjét, s ezt a szemléletmódot ké­sőbb a világháború kegyetlenségei erősítették fel benne. Tájképei, ahogyan a róla szóló szakirodalom többféle hangszerelésben megállapítja, az első érzéki benyomáson túli lát­ványelemeket is tartalmaznak, mivel valójában „szimbolikus hangulatképek”, sőt egyes értelmezések szerint egyenesen önarcképeknek tekinthetők, természetesen lelki-érzelmi értelemben. Témáinak és motívumainak bizonyos változatlansága meghatározható fo­gyatékosságokkal: elvétve örökített meg állatokat, nőket, gyermekeket, csendéleteket, vallásos és történelmi témákat; a historizmus egészen egyszerűen világon kívül marad. Működése nem nélkülözte a fiatalok társaságát sem, akik más esetekben a szakmabeli fo­gásokat elsajátítva, tehetségük, önállóságuk és kitartásuk jutalmául idővel tanítványból önálló alkotókká válhatnak. Mednyánszky László azonban annak ellenére, hogy körülöt­te is voltak festőpalánták, mégsem vált egyenesági mesterré, élete és műve követők nél­küli magányos jelenség maradt, mint Csontváryé vagy Gulácsyé, illetve később Egry Jó­zsefé. Nem kapcsolódott egyetlen nyugati festészeti irányzathoz, de nem követte Mun­kácsy párizsi szalonfestészetét sem. A kiállítás rendezőelve, amennyire az utólagos datálások helyesnek tarthatók, az idő­rend, amelyet tematikus/motivikus csoportok lazítanak fel. A műtárgyak a Galéria két szintjét is igénybe vették, a legalsót és a legfelsőt. A földszinten a nagy kiállítóterem la­­birintusszerű oldalfalain látható képek jelezték a tematikus együvétartozást, a nagy falfe­lületeken pedig a lehetőség szerinti időrendben a két gyűjtemény legjelentősebb festmé­nyei. Mednyánszky rajztudását pedig a harmadik emeleti grafikai kabinetben látható raj­zok, illusztrációk mutatták. A kiállított alkotások száma meghaladta a négyszázötvenet. Ami azonnal feltűnik, hogy az alkotó már korai képein is milyen biztosan emelt ki és hangsúlyozott egy-egy részletet, miközben az egésznek is bizonyos érzelmi többletet adott. Ez figyelhető meg a,Szürkület a Poprádnál, illetve az,Elítélt’ című képein, és ter­mészetesen sok-sok későbbi alkotáson is. Tájképein egyébként a fénynek kiemelkedő szerepe van, bármelyik égitesttől származzék is: néha misztikus és titokzatos, mint az ,Esti út’ címűn, ritkán nyugalmat adó, mint a ,Tiszai tájkép’-en, sokkal gyakrabban nyo­masztó, félelmetes, nyugtalanító, ahogy a ,Téli csend’, a ,Lapály’, a ,Holdas táj’ mutat­ják. Festményei legtöbbjére jellemző ez a központba helyezettség, a színek lenyűgöző el­különítésén, egybefolyatásán és érzelmi telítettségén, valamint a kontúrokon átlépő ecsetkezelésen túl. Kiemelkedő ebből a szempontból az előbbiek mellett a ,Hegyi tó’ és a ,Hóolvadás’. Más természeti tárgyai, például aprólékos pontossággal részletezett fái, olvadó hócsomói, vízeséstől párás sziklás ambivalens érzések hordozói, vonzzák és ta­szítják a nézőt. Ez a jelentésbeli kettősség alakos ábrázolásainak is kísérője: ma tetszik, holnap nem, és lehet, hogy holnapután ismét igen. Talán ez lenne a festő titka: a biztos tartalom bizonytalan üzenete, amely a szemlélőt magához vonja? Mednyánszky László biztos rajzkészséggel és színtudással rendelkezett, akvarelljei, temperái ma is üdítő jelenségek. A Nemzeti Galéria kiállításán néhány tárló hátramaradt vázlat- és jegyzetfüzeteiből is tartalmazott egyet-egyet. S látható volt itt az a néhány

Next