Zsilinszky Mihály: Csongrádvármegye története (Budapest, 1897)
Negyedik időszak. II. József és a franczia háborúk kora. 1780-1825
286 király és nemzet közötti bizalom helyreálltával a magyar nyelv visszanyerte jogait, és a tanügy örvendetes lendületet nyert. Szeged népe 1792-ben elhatározta, hogy hatosztályú eddigi gymnasiumát bölcsészeti tanfolyammal, tehát még két osztállyal egészíti ki úgynevezett lyceummá. Az elhatározást nyomban tett követte, és még azon év deczember havában az új tanfolyamot 16 tanulóval meg is nyitotta! Ezzel új korszak kezdődik a szegedi iskolák fejlődésében. A régi iskolahelyiség szűknek bizonyult, a tanárok számát is szaporítani kellett. A szükség még égetőbbé vált az által, hogy 1789-ben a szegedi plébánia a Csanádi egyházmegye papságára szállván, a kegyesrendiek jövedelme csökkent, és a nyert kárpótlásból nem voltak képesek magukat kellőleg fentartani. Ily viszonyok között új szerződést kellett kötniök a várossal. Ennek értelmében a rend kötelezte magát, hogy úgy a gymnasiumot, mint a lyceumot elegendő számú alkalmas egyénekkel fogja ellátni; a város viszont ezeknek évenként 2600 frtot fog fizetni, azon felül gondoskodik illendő lakásról, alkalmas épületről, annak állandó jókarbantartásáról és felszereléséről. Az egész alföldnek az lévén — úgyszólván — az egyetlen rendes középiskolája, a tanulóság száma szokatlanul felszaporodott. A gymnasium hat osztályába 250—290, a lyceum két osztályába pedig 140—160 tanuló járt. 1808-ban összesen 440, 1811-ben 507, 1815-ben 496, 1820-ban 560 és 1825-ben 730 tanulója volt. Nem csoda, hogy a tanulók számának ilyetén növekedésével Szegednek igényei is növekedtek. Már a lyceumot keveselte és 1802-ben a vármegye támogatását kéri azon tervéhez és kérelméhez, hogy a pozsonyi akadémia Szegedre tétessék át. Ezt a vármegye meg is cselekedte, s feliratában a felett panaszkodott, hogy az egész alföld nélkülözi a magasabb fokú tanintézeteket. Vásárhelyen volt ugyan még egy középiskola, de annak II. József korában igen sok volt a baja, és e miatt kevésbé virágozhatott. A ref. egyház éveken át czivakodott papjaival és tanítóival a fizetés miatt. Csak e század első éveiben lendült fel ismét a nagy iskola, mikor a két évre szóló rektorságot beszüntették és rendes professorokat kezdtek alkalmazni. Béres István 1801-ben jött át Makóról, mint állandó rektor. Ezt követték Nagy István, György Ferencz, Csapfalvi István és Szabó Mihály. A tanulók száma 150—200-ra emelkedett, úgy hogy ott