Katolikus Gimnázium, Jászapáti, 1918

AZ 1918—19­19 TANÉV TÖRTÉNETE A­­ZT reméltük, hogy a világháború befejezése után nyugodtabb napok következnek iskolánkra, de sok tekintetben csalódtunk. Már a tanév megkezdésénél nagy bajt okozott az a körülmény, hogy a tanári kar négy tagja a rekvirálások miatt csak szeptember vé­gén kezdhette meg tanári működését, addig más irány­ban voltak elfoglalva, így kénytelenek voltunk az egész hónapon át váltakozó rendszerrel tanítani az alsóbb osztályokban. Október hó 1-től 14-ig, nov. 1-től 1919 jan. 7-ig spanyoljárvány miatt volt az intézet bezárva, febr. 10-től márc. elejéig pedig tüzelőanyag hiánya miatt nem taníthattunk. A kommunizmus intézetünk életében semmiféle változást nem idézett elő, még fegyelmi tekintetben sem. A vallástan tanítását is csak máj. hó 25-én szüntettük be a bihari vörös ezred parancsnokságának intézkedésére. Sokkal több gon­dot okozott az a körülmény, hogy nem volt elegendő tanárunk, így 25, sőt 29 heti órát is kénytelen volt egy-egy tanár tartani. Nagy veszteség ért bennünket Kud­ár Géza ren­des tanár halálával, aki a spanyol betegség áldozata lett. Intézetünk egyik legkiválóbb, legkedvesebb egyé­niségű tagját vesztette el benne. Tanártársai és ta­nítványai 1919. nov. hó 28-án kisérték utolsó útjára. Az örök világosság fényeskedjék neki. Változás a tanári karban. Kőgler Árpád r. rajztanár Aranyosmarótról intézetünkhöz helyeztetett át. Migály Béla r. tanár négy évi katonai szolgálat után újra elfoglalta állását 1919. január havában. A tanév végén Stiller Kálmán r. tanár Gyöngyösre, régi

Next