Katolikus Gimnázium, Jászapáti, 1918
4. OLDAL nál, akit alaptalanul kommunista üzelmekkel vádoltak, nem térhetett vissza állomáshelyére, sőt le is volt ideiglenesen tartóztatva, jóllehet a közoktatásügyi miniszter úrtól leküldött fegyelmi vizsgáló bizottság eljárását teljesen igazolta. Később az államügyészség felmentő határozata alapján szabadlábra helyeztetett ugyan, de a fogság annyira megrendítette idegrendszerét, hogy kénytelen volt a tanév végéig szabadságot kérni. Migály Béla r. tanár Budapestre helyeztetett át, Lupán Vazul oláh szolgálatba lépett. 1919 október havában helyeztettek intézetünkhöz: Hruska Károly, Kiss Gyula, Kis Kálmán, Semsey Tibor, Simon Kálmán és Tóth Kálmán megszállott területről menekült tanárok, a tanév végén pedig dr. Schröder Imre volt munkácsi állami főgymn. tanár. Főigazgatói látogatás: Madzsar Gusztáv kir. főigazgató ur 1. évi jan. hó 8—10-ig szemlélte meg iskolánkat, észrevételeit a 10-én tartott főigazgatói értekezleten közölte velünk. Ünnepélyek. Iskolai ünnepéllyel kezdtük és fejeztük be a tanévet. Megünnepeltük ezen kívül még október 6-át és márc. 15-ét. Tanulmányi, fegyelmi és vallás-erkölcsi állapot a tanév folyamán kielégítőnek mondható, bár tanulmányaikban nagyobb szorgalmat fejthettek volna ki a tanulók; az ifjúság egészségi állapota teljesen kielégítő volt. Önképzőkör: Az ifjúsági önképzőkör e tanévben alakult meg a főgimnáziumban. Vezetője dr. Mátrai Ferenc tanár volt, ifj. elnöke Szigethy Béla VIII. oszt. tan. Az ifjúság szorgalmasan működött s a nyilvánosság előtt is több ízben sikerrel szerepelt. Tagjai a főgimn. négy felső osztályának tanulói voltak. Mária kongregáció. Intézetünkben a Mária kongregáció a folyó tanév áprilisában alakult meg Bánhegyi Béla hittanár, praeses vezetése alatt, a kon