Katolikus Széchenyi gimnázium, Jászapáti, 1921

. A Mária Kongregáció Bánhegyi Béla hittanár, praeses vezetésével az idén is folytatta működését. A kongregáció praefectusa Bárdos Lajos Vili. o. t., tagjai ill.—Vili. a növendékek. A tagok lelkes igyekezettel törekedtek a a kongregáció nemes céljainak megvalósítására: hetenkint imagyülést tartottak s minden hónap első vasárnapján közös szt. áldozáshoz járultak. November 5.-én, szt. Imre napján, szép sikerrel előadták Bánhegyi Béla hittanár kivá­lóan ügyes betanításában a „Fabiola“ című vallásos színdarabot. A kongre­gáció egyházirodalm­i szakosztálya is buzgón működött s március 25-én szé­pen sikerült nyilvános ülést is tartott. A cserkészcsapat, intézetünk legifjabb ifjúsági szervezete, az idén alakult meg; a cserkészek foglalkoztatását az intézet új tornatanára, Ács Sán­dor, cserkészparancsnok nagy szakértelemmel s mint az eddigiekből is öröm­mel megállapítható, szép sikerrel vezeti. Június 3-án jól sikerült tagavató ünnepélyt rendezett a csapat, amelyen intézetünk 48 növendéke tette le a cserkészfogadalmat. Tanári kar: Simon Ignác, igazgató. Szaktárgyai: mennyiségtan—fizika. Tanította a filozófiai propedeutikát a Vili osztályban heti 3 órában. Ács Sándor, r. tornatanár, a tornaszertár őre, a cserkészcsapat parancs­noka. Tanította a tornát és vezette a játékot az I.—VIII. osztályban heti 22 órában; tanította az éneket az I —II., a karéneket, zenét, vívást az I.—VIII. o-ban. Bánhegyi Béla, r. tanár. Szaktárgya: róm. kath. vallástan. Tanította a róm. kath. vallástant az I.—VIII. o.-ban, heti 16 órában. Fellner Ferenc, r. tanár, a tanári könyvtár őre. Szaktárgyai: magyar­német. Tanította a németet a III., V.—VIII. o.-ban, heti 16 órában. Gyurkó János, r. tanár, a természetrajz—chemiai szertár őre. Szak­tárgyai: természetrajz—földrajz. Tanította a természetrajzot az I., IV.—VI., a szépírást az I., II. o.-ban, heti 15 órában. Hommer László, r. tanár, a II. o főnöke. Szaktárgyai: latin—görög. Tanította a magyart a II., a latint a II., V., a görögöt a VI. o.-ban heti 22 órában. Kis Kálmán, áll. középisk. r. tanár, az V. o. főnöke. Szaktárgyai: mennyiségtan—fizika. Tanította a mennyiségtant az I., III., V. és VII., a fi­zikát a VII. o.-ban, heti 17 órában. Kiss Gyula, h. tanár, a segítőegyesületi könyvtár őre, értekezleti jegyző. Szaktárgyai: történelem—földrajz. Tanította a földrajzot a III., a történelmet a VK, VI., a gazdaságtant a VIII., a gp. irodalmat a VII. o.-ban, heti 14 órában.

Next