Katolikus Széchenyi gimnázium, Jászapáti, 1934

­z e­ sem­ényeket ír. Múzsája változatos, mint maga az élet: a vallásosság, hazaszeretet, barátság, szerelem, természetszer­etet és életbölcsesség váltakoznak lantján. Nem a pillanatnyi benyomások költője. Azt mondhatnánk, hogy költészete gondolatlíra. Egy nagyon intelligens embernek reflexiói a költeményei, amelyeknek az őket kísérő érzelmi hevítettség ad szárnyat. Mert szárnyai vannak a venusiai hattyú­nak , szárnyakat ad neki mondanivalója érzelmi átélésén kívül a pathos, az érzel­mek nagyvonalú és emel­kedett kifejezése. Ez a vonás azonban költeményeinek csak egységes stílushangulatát adja meg, Horatius lírájának belső egységét a rajta átlengő életfilozófiai gondolkodás biztosítja. Horatius életbölcselő. Az élettel bir­kózik , hogyan lehetne azt okosan, boldogan leélni. A boldogság elixirjét keresi, mint annyian előtte és utána a bölcselők és költők. A boldog életet a léleknyu­­galomban, a szertelenségektől való tartózkodásban, az aurea mediocritasban véli feltalálni. És aki az élettel foglalkozik, annak szükségképen a halállal is foglal­koznia kell. A halál az örök életszabályozó Horatiusnál. Oda torkollik minden, igyekezzünk tehát az életet minél több nyereséggel leélni. Horatius pogány költő volt, tehát világszemlélete keresztény szempontból szűkhorizontú, nem kielégítő, de mégis örök emberi hangokat üt meg. Az örök emberi művészi, tömör és mégis szárnyaló kifejezése Horatius legfőbb világirodalmi jelentősége. Az epodusokon, satirákon és az ódák négy könyvén kívül Horatius költői leveleket, epistulákat is írt két könyvben. Ezek is finom csevegések, mint a sati­­rák, de támadó él nélkül és az öregedő ember mélyültebb világnézete szűri meg a gondolatokat. Egy-egy barátjához intézi ezeket a leveleket, de mégis a nyilvá­­nosságnak szánva. A satirákban inkább társadalombölcselő, itt inkább, mint er­­kölcsbölcselő és esztétikus gyönyörködtet bennünket. Nem mondunk újat, ha azt mondjuk, hogy epistulái tele vannak kellemmel, ötlettel, a képeknek és kifejez­é­seknek szerencsés változatosságával, Horatius maga is érezte költői nagyságát. Bátran vallja : Non omnis mortar multaque pars mei vitabit Libitinam. (Carm. 1. III. 30.) Valóban nem halt meg egészen, szelleme itt él közöttünk. Petrarca, Dante, Moliére, Milton, Klopstock, Goethe, Schiller és még a nagy szellemek számtalan soka éreztetik sugalmazó erejét. A magyar művelődéstörténetben pedig megkülön­­böztetett helye van. Horatius olvasása apáink szelíd szórakozása volt. A latinos irodalmi irány elindítója és ihletője. A XVIII. század végének és a XIX. sz. elejének legnagyobb tekintélyű klasszikusa. Virág Benedek, Berzsenyei Dániel atyamestere, Vörösmarty, Arany, Petőfi kedvelt és olvasott költője. Nemzeti neve­­léstörténetünknek egyik legnagyobb nevelőeszköze, aki még ma is alakítja a tanuló* ifjúság lelkét. Még a nemzeti közlélek is erőt meríthet a kétezeréves távlatból felénksu­­gárzó szellemből: álljanak itt — a költő viszonzásául az országos ünneplésért­­ - vigasztaló, erőt adó sorai nehézsorsú, jövőt kutató nemzetünk számára. Sperat infestis, metuit secundis alteram sortem bene praeparatum pectus, informes hiemes reducit Juppiter, idem sum movet. Szarka Ernő.

Next