Polgári Leányiskola, Jászapáti, 1927

k­ö­ vetelményeknek megfelelve, felsőbb osztályba lépett. A javítóvizsgálatra jelent­­kezettek közül sikerrel vizsgázott 8, osztályismétlésre utasíttatott 2 növendék. Az ünnepélyes Veni Sancte és a tanév megnyitása miniszteri rendelet ér­­telm­ében szeptember 14-én volt. A tanári testület vezetésével valamennyi növen­­dék részt vett a 9 órai szent­misén, majd közös terembe vonultak, hol a Him­­nusz nyitotta meg az ünnepélyt, utána igazgató megnyitó beszédében az intézet növendékeit lelkes munkára, szorgalomra, kitartásra, vallásosságra, egymás iránti szeretetre, társaik megbecsülésére buzdította. Kifejtette, hogy a polgári leányisko­­lának olyan lányokra van szüksége, kiknek lelke telve van szent, magasztos ide­­álokkal, nemes törekvésekkel. Rámutatott arra, hogy minden erénynek alapja az alázatosság s ebből fakad az engedelmesség és hogy az ember Isten kegyelme nélkül nem boldogul. Hűséggel, engedelmességgel, munkakedvvel lépjék át az új tanévben az iskola küszöbét, fejezte be buzdító szavait az igazgató.­­ Majd az in­­tézet fegyelmi szabályainak felolvasása és tüzetes megmagyarázása után felhang­­zott a „Hiszekegy“ és „Szózat“, melynek befejeztével az egyes osztályok növen­­dékei tantermeikbe vonulva osztályfőnökeiktől megkapták a további útmutatásokat Minden növendéknek kijelölték a helyét, kiosztották a tankönyveket, leíratták az órarendeket. A rendes tanítás szeptember 15-én kezdődött s minden zavaró kö­­rülmény nélkül folyt tanév végéig. A behatások eredménye a következő: iratkozott be. — A múlt tanévhez viszonyítva a létszám 9 növendékkel csökkent, aminek oka részben a környéken egyre szaporodó polg. leányiskolák száma, rész­­ben az, hogy a háborús évek növendékserege most kerül a polgáriba, részben pedig — szomorú, de igaz — sok még azoknak a száma, akik nem érzik a kultúra szükségét. Mindamellett bátran kimondhatjuk, hogy pár év múlva a polg. iskola új épülete is kicsinek fog bizonyulni a jelentkezők nagy száma mellett. Tandíjmentesség. A tandíjmentességért folyamodók kérvényeit a községi iskolaszék 1927. október 26-án lefolyt gyűlésen tárgyalta. Tekintetbe vette a sú­­lyos terheket, melyeket a tandíjak és mellékdíjak a szegény szülőkre rónak s a múlt tanévihez hasonló jóakarattal, körültekintéss­é intézkedve, valamennyi kér­ vényt kedvezően intézte el. — Tandíjmentességért folyamodott 14 növendék, év* közben elveszítette a kedvezményt 2 növendék. Az elengedett tandíj összege: 392 P. Mint hadiárva és tisztviselő gyermek kedvezményben részesült 33 növendék. Felmentések. Sem egyes tantárgyak, sem testgyakorlás alól nem volt fel­­mentve egyetlen növendék sem. Ezt célozó kérvény igazgatósághoz nem érkezett be. A szaktanárok azonban tekintettel voltak mind a testgyakorlás, mind a rajz A­z I . osztályba 23 A I­I . 2­9 A III. „ 3­4 A I­V . „ 2­2 összesen: 108 tanuló

Next