Állami Gimnázium, Jászberény, 1888
Tanintézetünk ez évi Értesítőjét e gyászlappal vezetjük be, melynek sorait kiszenvedett kartársunk emlékezetének szenteljük. A halál angyala súlyos áldozatot vett tőlünk; elragadó testületünk egyik legképzettebb és ügybuzgó tagját, visszahagyván részünkre a bánatot, a fájdalmas emléket, melynek csakis azon szent eszme nyújthat vigasztalást, hogy: „a lélek él, találkozunk!“ A folyó év február havának 4-ik napján a tanintézet ideiglenes épületére kitűzött gyászlobogó hirdeté a váratlanul ugyan nem jövő, de városunkszerte megdöbbentőleg ható tényt, hogy Golenich Károly főgymn, rendes tanár jobb létre szenderték. A férfikor legszebb idejében, életének 38-ik és tanári működésének 16-ik évében tért megboldogult kortársunk az örökkévalóságba, ki az élet annyi változatai, sorsának megújuló küzdelmei között pillanatra sem rendült meg hitében, hanem a sorvasztó betegség csiráit már évek óta magába oltott test fokonkint hanyatló erejével, az igazi hivatás megtörni nem akaró szívósságával csüggött a végkimerülésig kötelmein, melyekkel kathedráját és városunk műveit társadalmát szolgálta. Élete nem volt dicsvágyó ember pályája. A külső elismerés verőfénye nagyon kevésszer ragyogott az ő lelkére is, pedig nemes szerénységgel együtt fejlett tehetsége bevilágító azt a kisebb kört, hová hivatása és a közbizalom rendelé, de ami a tanár ritkán méltányolt fáradalmainak legméltóbb díja, az a jutalmát önmagában bíró, felemelő és bátorító tudat, hogy kötelességét híven teljesítette, abban buzgó tanítói pályájának minden napja részesülhetett, míg erőtlen kezeiből ki nem hullottak a munka eszközei és a gyertyaláng, mely másoknak világított, öntartalmát fel nem emészté. GolerLicb. IILepoly 1851—1889.