Állami Gimnázium, Jászberény, 1921

Horváth István. 1856—1922. Egy jász földből sarjadt, jász talajon kifejlett, elejétől végig Jász­berényben lefolyt tanári pálya ért végére Horváth István halálával. A mi kevéssé ismert, de az értő megfigyelő részére jellemzően tipikus sajátságokat mutató jász népünknek izig- vérig való, tősgyökeres képvi­selője volt vérmérsékletében, életfelfogásában és életmódjában, de még beszédmodorával és kifejező gesztusaival is. — Igazi jász ember volt és igazi tanár. Sokat tanult, tudós fő, a régi gárdából való, a becsületes, szorgalmas munka embere, aki szaktudományát, a természetrajzot s fő­kép a növénytant annyira szerette, hogy egész életén át gyakorlatilag is neki élt, gyönyörű kertet művelt, melynek minden növényét nemcsak a természetkedvelő szeretetével, de a tudós mélyreható tekintetével is ismerte. Életműködésének két sarkpontja volt: az iskola és a kert. Mind­kettőt raforgásig szerette, mindkettőnek évtizedeken át egész lelke oda­adásával élt s az első nagy csapás akkor érte, midőn — nyugdíjazta­tása miatt — meg kellett válnia a tanítástól. Mi, akik láttuk őt akkori levertségében, szinte egyensúlyt vesztett elkeseredettségében, megható­dott szívvel nézhettük meg az ő tragikus elárvultságát, hogy mennyire egybe volt 6 forrva intézetünkkel, a gimnáziummal, melynek jeles növen­déke és 29 éven át tanára volt. Hogy milyen tanár volt, azt életében boldogan érezhette meg tanít­ványai feléje áradó szeretetéből és igaz tiszteletéből, most pedig erre a kérdésre ezer és ezer volt tanítványának hálás-kegyeletes emlékezést felel, akiket évtizedeken át gazdag tudásával és tapasztalatával tanított derült, egészséges életbölcseletével áthatott, szerető, megértő szívévé örökre magához, most már emlékéhez fűzött. Ezek sohasem felejthetik az ő kedves-kedélyes, szeretettel szigorú, a gyermeki lélek világához csodásán leszállni tudó s így igazán eredményes tanító modorát, midől majd játszi, színes meseszövésével, majd bölcs humora derűjén átszűrve vagy elmés szarkazmusában megfürösztve, de mindig élvezettel és élve­zetesen, megértve és megértetve, könnyedén tette sajátjukká szaktárgyi ismereteit.

Next