Állami Gimnázium, Jászberény, 1922
2 Streitmann András 1858—1923. Kétszer veszítettük el Őt is: először életében, midőn ezelőtt 15 évvel magasabb rendelkezés a fővárosba, a közoktatásügy legfőbb intézésének központjába hívta s másodszor most véglegesen, mikor az Úr elszólitotta közülünk. Annak a fiatal, tetterős, nemes ambícióval telített tanári gárdának volt lelkes, munkás tagja, mely a 80-as évek elején intézetünket egyszerre oly magas lendületre vitte, akik olyan eleven pezsgést hoztak nem csak az iskola falai közé, de a város kulturális életébe is, s akik ma már majdnem mind elnémultan csendesen pihennek. 25 évig tanított itt, hatott, tevékenykedett az iskolában és a társadalomban, szénfekete fürtökkel, játszi kedéllyel, de komoly tudással kezdte, őszülő fejjel, bár teljes férfi erejében távozott el innen, szülővárosából, szerettei, barátai tisztelői köréből. A főváros nem tudta felszívni, visszavisszajárt , is eleinte még rugalmasan, de később emésztő kór pusztításától gyengítve, megtörve. Még tavaly is megjelent körünkben, a tanári szobában, ahol egy negyedszázadot töltött s ahol egy tanítványán kívül — kit a sors hasonló pályára vetett — alig volt immár ismerőse is, de elgyengülten és megrokkanva az elmúlás rettentő erejét példázta már csak nekünk. Most már elment ő is társai után. Sok ezer tanítványának hálás érzése őrzi emlékezetét. Cs. II. Tanári testület. A) A tanári testület kiérdemült tagjai: Szombathy István dr. ny. kir. igazgató. Negyvenhatévi szolgálat után, mely időből 13 évig volt az intézet igazgatója, 1921. május hó 1-én vonult nyugalomba. Baranyi Balázs ny. r. tanár, nyugalomba lépett 34 évi tanítás után 1911.-ben. * Németh Kelemen ny. rendes tanár, 50 évi tanítás után nyugalomba vonult 1911-ben. Barsy József dr. tarnaczki plébános, az intézet ny. r. rk. hittanára, nyugalomba vonult 13 évi tanítás után. B) Rendes tárgyak tanárai: Kalkbrenner Antal kir. igazgató, a jászberényi szabadoktatási bizottság, az állami iskolák tüzelőanyagellátását lebonyolító helyi ki