Állami Gimnázium, Jászberény, 1940

II.­ ­ PINTÉR JENŐ 1940. november hó 8-án halt meg intézetünk egykori kiváló tanára, Pintér Jenő. 1905. szeptemberétől—1910. júniusáig volt intézetünk tanára. Idekerülésekor a huszonnégyéves fiatalember mögött a tanulmányok egész sora áll, s jászberényi éveiben ezeknek számát megsokszorozza. Öt éven át minden gimnáziumi értesítő Pintér-tanulmánnyal kezdődik. Történelem-földrajz szakos létére Petőfiről, a honfog­lalásról, a régi magyar irodalomról, nyelvtudományról értekezik. Az értesítőkből olvassuk, hogy munkatársa a Jász Újság, Jászberény, Jász Kürt hetilapoknak, s ezekbe és máshová egész sereg Jászbe­rénnyel és múltjával foglalkozó cikket ír. Jászberényi tanár korá­ban nyeri el a Magyar Tudományos Akadémia Semsey Andor díját négykötetes Tüzetes Magyar Irodalomtörténetének kéziratával, a legrészletesebb magyar irodalomtörténet első feldolgozásával. Nagy munkássága mellett azonban Pintér Jenő főfeladatául mégis a nevelést tartotta. Mint az ifjúsági önképzőkör vezetője különösen nagy hatással volt tanítványaira. Mint történelemtanár nagy példákkal lelkesítette őket. Nem egynek mutatott közünk életirányt Pintér Jenő nagy tudása és világos, határozott gondol­kodásmódja, amely későbbi életében is olyan jellemző volt rá. „Szerettem ezeket a jász fiúkat, — írja Emlékezéseiben — mert a magam szegény magyar fajának új hajtását szemléltem bennük“. Mi is szerettük és tiszteltük Pintér Jenőt. Emléke élni fog Jászberényben, s a gimnázium hű marad az ő nevelői hagyomá­nyaihoz. Dr. Vajda György. 5

Next